Könyvek > Ezotéria
Ezotéria témájú könyvek
Az ezotéria – szokás ezoterika névvel is jelölni - a titkos tudás gyűjtőfogalma, a szó eredeti jelentése a „belső kör” is arra utal, hogy az arra alkalmas kiválasztottak, beavatottak tudása. Hagyományai messze nyúlnak a múltba, a materialista világképű tudományosság rohamos fejlődése ellenére napjainkban reneszánszát éli.
Az ezotéria alapelvei sokszor kerülnek konfliktusba a hivatalos tudomány alaptételeivel, időnként azonban átjárhatóság mutatkozik. Bizonyos ágai hivatalos tudomány körébe helyezésének igényét mi sem szemlélteti jobban, mint hogy az 1980-as években Robert A. McDermott, vallás és filozófia professzor nevéhez fűződően felsőoktatási intézmény jött létre az Egyesült Államokban Hermetikus Akadémia néven, majd azt követően több európai egyetem tanszék formájában helyszínt biztosított kutatásának, mint az Exeten, az Amszterdami Egyetem, vagy a Sorbonne.
Az ezotéria tág értelmű megnevezése sokféle irányt foglal magába, szellemi és gyakorlati rendszereket egyaránt, így ebbe a kategóriába soroljuk az okkultizmus, spiritizmus tanait, bizonyos keleti filozófiákat éppen úgy, mint a mágiát, vagy a meditáció, jóga gyakorlati rendszereit.
A témát alkategóriákba soroltuk, hogy könnyebben megtaláld a számodra érdekeset.
Legnépszerűbb könyvek ezotéria témakörben
1–32 termék, összesen 562 db
-
Dr. Robert B. Stone: José Silva az Agykontroll megteremtője
Ár: 750 Ft Kosárba teszem -
Müller Péter: Kígyó és kereszt
Ár: 750 Ft Kosárba teszem -
Erich von Daniken: A kozmosz üzenete
Ár: 750 Ft Kosárba teszem -
Peter és Mary Harrison: Misztikus erők
Ár: 800 Ft Kosárba teszem -
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda: A tökéletes jóga
Ár: 900 Ft Kosárba teszem -
Paramhansa Swami Maheshwaranada: Jóga
Ár: 950 Ft Kosárba teszem -
Thorwald Dethlefsen: Élet az élet után
Ár: 800 Ft Kosárba teszem -
Jasmuheen: Táplálékom a fény
Ár: 900 Ft Kosárba teszem -
Erich von Däniken: A múlt prófétája
Ár: 890 Ft Kosárba teszem -
Dr. Milan Ryzl: Parapszichológia – Telepátia és Tisztánlátás
Ár: 950 Ft Kosárba teszem -
Erich von Däniken: Vissza a csillagokhoz
Ár: 1800 Ft Kosárba teszem -
Bunyevácz Zsuzsa: A Szent Grál üzenete
Ár: 1000 Ft Kosárba teszem -
George Birdsall: Feng shui kézikönyv
Ár: 950 Ft Kosárba teszem -
Dr. Edith Fiore: Nyugtalan holtak
Ár: 3000 Ft Kosárba teszem -
Shakti Gawain: Élj a fényben
Ár: 750 Ft Kosárba teszem -
Thomas Frőhling, Katrin Martin: Feng shui a lakásban
Ár: 800 Ft Kosárba teszem -
dr. Egely György, dr. Dús Magdolna: Titokzatos erők tudománya?
Ár: 3890 Ft Kosárba teszem -
Robert von Oech: Kupán csapott ésszerűség
Ár: 900 Ft Kosárba teszem -
Vághidi Ferenc: Nostradamus élete és jövendölései a XX. századra
Ár: 800 Ft Kosárba teszem -
Krúdy Gyula: Álmoskönyv, Tenyérjóslások könyve
Ár: 1500 Ft Kosárba teszem -
Rosta Erzsébet, Joshi Bharat: Tenyér jóslás
Ár: 750 Ft Kosárba teszem -
Erich von Däniken: Sötét kőkorszak?
Ár: 750 Ft Kosárba teszem -
Erich von Däniken: Jelek a kozmoszból
Ár: 600 Ft Kosárba teszem -
Jankovich István: Ízisz-Ozirisz-Hórusz birodalmában
Ár: 1800 Ft Kosárba teszem -
Shirley MacLaine: Találd meg önmagad
Ár: 890 Ft Kosárba teszem -
Jeanne-Élise Alazard: A kedvező pillanat / A zodiákus jegyek és mindennapi dinamikájuk…
Ár: 750 Ft Kosárba teszem -
Erich von Daniken, Hartwing Hausdorf: A fehér piramis
Ár: 1000 Ft Kosárba teszem -
Jankovich István: Ízisz-Ozirisz-Hórusz birodalmában
Ár: 1200 Ft Kosárba teszem -
Kozsdi Tamás: A belső könyvtárban
Ár: 3490 Ft Kosárba teszem -
Kozsdi Tamás: A királyi küldetés – A megtalált kapcsolat 4.
Ár: 4150 Ft Kosárba teszem -
Kozsdi Tamás: A fátyolon innen és túl
Ár: 2490 Ft Kosárba teszem -
Egely György: Parajelenségek
Ár: 890 Ft Kosárba teszem
Ha te is a könyvek szerelmese vagy, kövess minket Facebook oldalunkon!