Szerző: Franky Silver 

DÁTUM: 2023-07-24  

Hogyan történhetett meg, hogy egy négylábú ragadozó az ember legjobb barátja lett? Ebben a kérdésben sokszor még a kutatók sincsenek azonos véleményen.

Kőkorszak, 20 000 évvel ezelőtt. Közép-Európa a legutóbbi jégkorszak végét éli meg. Egy fiatal férfi sztyeppei bölényre vadászik. Sérülten, egyedül, vadállatokkal körülvéve úgy tűnik, a sorsa megpecsételődött. Ám egy váratlan barátság megmentette az ifjú életét. Találkozott egy szürke farkassal, kötődés alakult ki közöttük, melynek visszhangja évezredeken át érződött.

Azért ez nem teljesen így történt, mint ahogy az Alfa (Alpha 2018) című filmben láthattuk. A film azonban rámutat arra, hogy napjainkban mennyire érdekli az embereket ez az érdekes kérdés. Hogyan lett a vad farkas az ember legjobb barátja? Ezt a kérdést a kutatók világán kívül is nagy érdeklődés övezi.

A farkasok, mint a kutyák ősei

Óriási médiaérdeklődés kísérte azt a genetikai analízist, melyet 2013-ban tett közzé egy kutatócsoport.

A genetikai vizsgálat kimutatta, hogy létezik egy különleges gén, mely hétszer akkora mennyiségben van jelen a kutyáknál, mint vad rokonaiknál. Az amiláz génről van szó, mely lehetővé teszi az emésztőrendszer számára, hogy feldolgozza azokat az összetevőket, melyek az emberi táplálékokban találhatók, például a kenyérben és a burgonyában. A kutatók úgy gondolják, hogy azok a farkasok, melyek rendelkeznek ezzel a génnel, azok lettek a kutyák ősei, és azok tudtak elkezdeni együtt élni a korai földművesekkel tízezer évvel ezelőtt.

Vannak egyéb teóriák is, melyek sokkal korábbra vezetik vissza az ember és a kutya közötti kapcsolatot. Az 1800-as években Belgiumban megtalálták egy 36 000 éves történelem előtti kutya koponyáját. Hasonló leleteket találtak Szibériában, a Közel-Keleten és Kínában is.

Szimbiózisban az ember és a farkas

Egyes kutatók azt állítják, hogy a kapcsolat ott kezdődött, amikor a vadászok farkaskölyköket vittek haza a gyerekeknek.

Más kutatók viszont éppen az ellenkezőjét állítják. Szerintük a farkasok keresték a kapcsolatot. Ők keresték fel a településeket, hogy ételmaradékot keressenek. Az emberek tolerálták a jelenlétüket, mivel a vonyításuk riasztóként működött számukra, amikor idegenek közeledtek a településhez.

A kutatók szerint azok a farkasok, amik részei lettek az emberi törzseknek, sokkal szerencsésebbek voltak, mint akik nem léptek kapcsolatba emberekkel. A vad farkasokra mindig is vadásztak az erősebb állatok, tehát a kutyák ősei okosan döntöttek.

Ez a fajok közötti szimbiózis egy különleges és biztos helyet adott a kutyák számára az ember háziállatai között. A kutya nemcsak az első állat volt, amit háziasított az ember, de a kutyák azok, akik többet nyernek azzal, hogy az ember közelében élnek, ha összehasonlítjuk azokkal az állatokkal, amiket az ember egyoldalúan kihasznál, mint a tehén vagy a sertés.

A tenyésztés kezdetei

Érdekes megtekinteni, hogyan formálódott, hogyan változott a kutya az ember által.

A kőkorszaki őskutyák nagyon sok kutyafajtának az ősei, az izmos harcikutyáktól kezdve egészen a selymes szőrű ölebekig. Már a kezdetekben tudatosan kiválasztotta az ember a „helyes” tulajdonságokat. A kutya kedvelje a vadászatot, legyen jó vadásztársa az embernek, de elsősorban ki akarták szűrni a vadállati vonásokat, hogy kedves társaslényt hozzanak létre.

Azt akarták elérni, hogy a kölyökkutyák képesek legyenek megtartani a „kölyökstádiumot”, ezáltal jobban kezelhetők legyenek. Az archeológiai leletek alapján látszik, hogy a kutyák kinézete elkezdett megváltozni, egyre inkább kölyökszerűvé váltak. Ekkor vált a szelidített farkas kutyává.

Nem igazán lehet tudni, hogy a kőkorszaki ember hogyan tekintett a kutyával való kapcsolatára, de sok lelet mutat arra, hogy már egészen korán elkezdett fontos szerepet betölteni az ember életében. Izraelben találtak egy 12 000 éves sírt, melyben egy nő a kutyájával lett eltemetve, a nő keze a kutyán nyugszik. Ez arra utal, hogy a kutyák már akkor ugyanolyan értékkel bírtak, mint az emberek.

A kutyával való kapcsolat átível az ember egész történelmén a művészet és az irodalom révén. Az antik Görögországban, Homérosz eposzában Argos kutya volt az egyetlen, aki felismerte Odüsszeuszt, amikor visszatért hosszú útjáról.

I.e. 600-ból származó asszír relifek – melyek napjainkban a British Múzeumban találhatók – Asszurbanipal asszír királyt harcikutyákkal ábrázolják.

A legendás 1000-es évekből származó bayeux-i falikárpit, ami bemutatja Hódító Vilmos Hastingsnál aratott győzelmét 1066-ban. A falikárpiton rengeteg kutyát láthatunk több szerepben. Vadásztársakként, diplomáciai ajándékként, valamint mitikus állatként.

Királyi kutyatenyésztés

Az 1800-as években királyi körökben erősen érdeklődtek aziránt, hogy új kutyafajtákat tenyésszenek ki.

Bár ennek az iránynak a csúcspontja az 1800-as években volt, ez egy olyan fanatikus hóbort, mely túlélte az évszázadokat. Napjainkban kutyakiállítások formájában maradt fenn, ahol a kutyákat egy elfogadott sztenderd szerint ítélik meg, mely meghatározza, hogyan kell kinézni egy adott kutyafajtának.

Az 1900-as években állatvédelmi szervezetek jöttek létre, valamint egy emberibb elképzelés az állattartásról. Az első kutyatartásról szóló könyvek a 30-as években kerültek kiadásra, ezek még meglehetősen különböztek napjaink kutyás könyveitől. Az egyik korai könyvben például azt olvashatjuk, hogy az ember várja meg, míg a kutyája szobatiszta lesz, csak azután vigye magával a moziba.

A kutyák akkoriban sokkal jobban jelen voltak a társadalomban. Az ember összefutott gazdi nélküli kutyákkal az utcán, ám ez senkit nem zavart. Manapság szinte soha nem láthatunk az utcán póráz és gazdi nélküli kutyát.

Helyi kutyafaj, mint nemzeti szimbólum

A kutyák világszerte fontossá váltak az 1900-as évek függetlenségi harcai során.

Amikor Izraelt létrehozták, összeszedték a környéken honos vad kutyákat és kitenyésztettek egy nemzeti kutyafajtát. Ez lett a kánaán kutya.

Közép-Ázsia államai, melyek önállóak lettek, ugyanezt csinálták. A helyi kutyafajták nemzeti szimbólummá váltak és bélyegekre kerültek.

A gyerekcipőben járó állatvédelmi mozgalmak nyomán létrejöttek szájról-szájra terjedő történetek, melyek a hűség szimbólumaként jelenítették meg a kutyát. Egy ilyen klasszikus elbeszélés volt, mely különböző újságokban is megjelent ebben az időben, egy emberről szólt, aki kiment a kutyájával a vízpartra, hogy vízbe fojtsa azt. Amikor a tervezettel ellentétben az ember beleesett a vízbe, a kutya utána ugrott és kimentette álnok gazdáját.

Az utóbbi évszázadban a kutyát egyre inkább családtagnak tekintjük, ám sokkal nagyobb morális mozgástérrel, mint más emberekkel szemben. Az olyan fogalmak, mint az eutanázia és a klónozás nem annyira drámaiak, ha kutyákról beszélünk, ám még mindig erősen megosztó, ha ezek emberekre vonatkoznak. Arra használjuk a kutyákat, hogy próbára tegyük etikai dilemmáinkat, hiszen a kutyák szinte emberek, ám mégsem azok.

Egy másik jele annak, hogy a kutyákat tesztelésre használjuk, a névválasztás. Kutatások azt mutatják, hogy új névadási irányzat kezdődött a kutyák között. Olyan neveket teszteltünk, amilyen neveket nem adtunk volna gyermekeinknek. Néhány évvel később ezeknek a neveknek egy része megjelent az újszülöttek névlistáján.

Több tízezer évnyi közös történelem után az ember és a kutya kapcsolata még mindig erős. Egyes kutatók szerint ennek a kapcsolatnak az eredete iránti érdeklődésnek az ember énképéhez van köze, ahhoz az énképhez, miszerint az ember a teremtés koronája, aki minden élőlényt saját kedve szerint formálhat.

Ez az átfogó leírás minden lehetséges összefüggésben megtalálható: az állatok erősek, rátermett ellenfelek, melyek azt választották, hogy alárendelik magukat az embernek. Van egy elképzelésünk, miszerint az állatnak sokkal előnyösebb kötődést kialakítani az emberrel. Hajlandó eldobni magától a vadságát és képes civilizálttá válni, hogy velünk élhessen.

A kutya segített az embernek

Ritkán gondolunk arra, holott tény, hogy a kutyának legalább akkora jelentősége volt az emberiség fejlődésében, mint a sajátjukban.

A kutya-ember kapcsolat volt a kezdete annak, hogy az ember másként tekintsen a környezetére. Egy olyan környezetet lásson maga körül, ahol az ember lehet a domináns faj azáltal, hogy az állatokat magához köti.

Enélkül a kapcsolat nélkül – a kutyával és más állatokkal – talán csak néhány millió ember élne a Földön napjainkban. Egyes etnobiológusok úgy vélik, hogy talán még mindig vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnánk kis csoportokban, mint a késői kőkorszakban.

Az ember és a kutya feltételei lettek egymás létezésének.

Szeretnél többet tudni a kutyákról és egyéb hobbiállatokról? Itt találsz hozzá szakirodalmat: Hobbiállatok a Ráday Antikváriumban