Szendrey Júlia: Szendrey Julia ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása

Beváltom szavamat, mit néhány hó előtt tisztelt olvasónőimnek adtam.
Egy művet nyújtok át ezennel szép nagyságtok kezébe – egy igaz gyöngyöt, mely a legtisztább női szív tengermélyén hevert, – egy tündérszép virágot, mely ihletett hölgy lelkében s a költészet napvilágánál született, szenvedések könnyharmatával öntöztetett s a boldog szerelem által leszakíttatott, hogy koszorúként ragyogjon a legboldogabb s boldogságra legméltóbb férfinak homlokán.
E szellemkincs Petőfiné naplója. Hű tükre azon érzelmeknek, mik egy magaslelkű hölgyet szerelme örömei és fájdalmai közt meglátogatnának, szavak, minőket regényekben nem olvasunk, miket a költői lélekbe maga a szerelem istene irt le. Mennyi tiszta érzelem, mily magas ábránd, mily lélekhű szenvedély ragyog fel ez irt sorok minden eszméiből, minden gondolatjából! S e természetes gyöngédség és szemérmes boldogság, mely a női sziv gondolatjait legmerészebb röpteikben is félreismerhetlenekké teszi. Mélység a magasságban, mint tenger tükrében meglátszó fellegek képei…