Csaknem észrevétlenül, de folyamatosan változik az egészségről és betegségről alkotott felfogásunk. A hatvanas évek óta az egész testre kiterjedő egészségre vonatkozó témák aránya ugrásszerűen megnőtt a médiában, s még a vidéki régiókban is autogén tréningek, jóga, tai-csi és más formák kínálkozzanak a test és a lélek egyensúlyának kialakítására, az általános jó közérzet elérésére. Ezzel áll szemben az egészségügyi rendszer válsága – nem csupán finanszírozhatósága, hanem elembertelenedése miatt is. A frontok azonban némiképp fellazulnak. Mind több orvos és beteg keresi sikeresena kiutat. Időközben egész sor egyéb orvosi gyakorlat és a test teljességére orientálódó klinika született, itt az ember nem valamiféle sorszám, és szokatlan gyógyító eljárásokat alkalmaznak.
Ez a könyv be fogja mutatni, hogy a gyógyulásba vetett reménynek alapja vna még akkor is, amikor személyes helyzetünk teljesen kilátástalannak tűnik. A gyógyulásokról személyes interjúk révén szavahihető módon számolunk be. Egyes eseteket a nyilvánosságra hozott archív anyagokból idézünk majd. Feltárulnak előttünk a hihetetlen gyógyulások igaz történetei.
Carmen Wagner: Hihetetlen gyógyulások
Ár: 500 Ft
Megvásárolható
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Fordító | Zimler Tamás |
---|---|
Sorozat | Új Korszak |
Kiadás éve | 1993 |
Oldalszám | 238 |