Massimo Scaligero: A meditáció gyakorlati kézikönyve

Az, hogy a Dogmatizmus korunk emberi baja, sok jelből sugallt feltevés. Egy radikális kutatás számára megengedett feltételezés, hogy a kinyilatkoztatott igazság régi Dogmatizmusa ma a rigorózus racionalitás – csak nehezen agnoszkálható – alakjában reinkarnálódhatott: a Dialektika és a Tudomány Dogmatizmusában.
A haladás látszataival ugyan felszerelve, a Dogmatizmus mégis azon az alapon ismerhető fel, hogy minden doktrína a maga tárgyából, mint egy eredeti adatból képzel kiindulni, habár azt egy belső aktus révén gondolta el, mely annak alapvető értékét dönti el, de amely, mint ilyen, a kutatásban elfoglalt alany figyelmét elkerüli: emiatt a tárgy válik alappá, anélkül, hogy tényleg az lenne. Az intuícióban, melyből kiindul, az alany nem ismeri fel önmagát az alap közreműködőjeként: a kutató vagy az elméleti tudós a saját gondolatját a tárggyal azonosítja, de nem veszi ezt észre: ezért merül fel előtte önmagára alapozott entitásként a tárgy. Eredeti, önmagának elégséges adattá váltan a tárgy tudattalan bálvánnyá lesz: valójában szubtilis hit szerint elfogadva. A tudattalan hit a fenomenológiához való viszonyban alakul tovább, mely belőle következik: valójában a bálványimádás támad fel tudományos-technológiai formában.