Krúdy Gyula: Az emlékek szakácskönyve

A szakácsnak a böftök mellett kell állni
A borsostokány tudta, hogy milyennek kell lennie, amely tudományt kevesen ismerik az emberek közül.
A kiszolgált katona pincér az asztalra helyezte a tálkát, de újabb tányért nem adott mellé, mintha e néma jeladással utasítaná a vendéget, hogy a zónatokányt a tálkából kell elfogyasztani, aztán megállott ugyancsak nem nagy távolságnyira, hogy Kápolnai esetleges megjegyzéseit nyomban átvehesse. Így áll a sekrestyés az oltár oldalán, ahol mondjuk, hogy éppen esketést végez a pap a gyakorlatlan esküvők között. Így áll a kis ház a nagy ház mellett, a tanítvány a mester és Reding Itel Stüsszi vadász mellett. Régi pincérdorgálással megkedvesítették magukat. Ugyanezért Kápolnai elég nyájasan szólt a pincérhez:
– Csak azt akarom mondani, hogy ezt a tésztát nem nokedlinak hívják, hanem nockerlinek. Mint ahogy a regényírót, akiről mostanában szállodát neveztek el Londonban, nem Thackeray-nek hanem Szekérnek hívják.