A történelem előtti évezredekben a magyarok és rokon népeik Nyugat-Szibéria végtelen, füves pusztáin és rétjein legeltették főként lovakból, bivalyokból, juhokból és kecskékből álló nyájaikat.
Ha a jószágok lecsupaszították a legelőt, akkor lebontották gyorsan felállítható sátraikat és kerestek egy újabb területet, lehetőleg bővizű folyó, patak, tó vagy forrás közelében. A legeltetés mellett a férfiak halásztak és vadásztak, az asszonyok ügyeltek a tűz állandóságára, gombát, gyümölcsöt, ehető bogyókat, fűszernövényeket gyűjtöttek és ellátták a ház körüli feladatokat.
Időszámításunk előtt mintegy 2000 évvel elkezdték a földművelést, ami csak a honfoglalás után vált általánossá. Házaikat bekerítették a vadállatok és a nem kívánt idegenek távoltartására. A bekerített kertben megindult a kertészeti termelés.
Szent István korában és a következő évszázadokban számos szerzetesrend épített templomokat és kolostorokat. Ezek kertjében gyógynövényeket is termesztettek.
Az újkorban a főurak pompás kertjeibe a virágok, pálmák és egyéb díszítő növények mellé szőlőt, gyümölcsfákat is ültettek. Számos, addig ismeretlen, de a világjárók jóvoltából ide került növény honosodhatott meg hazánkban, gazdagodott a flóra.
Korunk kertjei két célt tűznek maguk elé: legyenek szépek és hasznosak. Ezek nem ellentétes célok, hanem segítik is egymást: egy virágzó meggyfa nem csupán bámulatosan szép, de értékes gyümölcsöt is érlel. A szőlővel felfuttatott lugas nem csak látványos, de árnyat is ad a forró nyári napokon.
A kertben mindenki talál magának helyet: a gyerekek játszóteret, a felnőttek napozó helyet, az idősek csendes zugokat. És a kert mindenkinek ad munkát, nemcsak a jó erőben levő fiatal férfiaknak, hanem a nőknek, a tinédzsereknek és az időseknek egyaránt.
Ebben a szép kalendáriumban a legfontosabb kerti tudnivalókra kívánjuk felhívni az Olvasók figyelmét. Ha ez sikerül, akkor elértük a célunkat. Mindannyiuknak jó olvasást és gazdag termést kívánunk!
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Kiadás éve | 2019 |
---|---|
Oldalszám | 254 |