Jókai Mór: Magyar szerelmes Dekameron

Amikor a Szerelem című szép költői antalógiánkat lapozgattam, irigység és keserűség fogott el. A prózaíró irigysége. Miért nem mutatjuk meg novelláinkkal is a szerelem minden árnyalatát, rezdülését, optikai csalódásait és égő sebeit, a vágy első pillantásától a fájdalmas emlékezés rezignációjáig?
A költészet utolérhetetlen az érzés hőfokában, a próza az érzések hullámtorlódásának ábrázolásában… Hogy miért, miért nem, most nem kutatom, de bizonyos, hogy elbeszélő irodalmunknak nem Ámor volt ebben az évtizedben a legfőbb ihletője… E fájdalmas mulasztásból akar törleszteni, pótolni valamit e kötetnyi elbeszélés is… Száz év írói vallanak benne felébredt vágyról, boldogságról, boldogtalanságról, s így tanúskodnak korukról és sorsukról is… Most látom csak, milyen nehéz is erről a kötetről számot adni, majdnem oly lehetetlen, mint magáról a szerelemről… Amit az elbeszélések el nem mondanak, azt a magyarázat itt sem pótolhatja, amiről beszélnek, arról esztétikus fogalmakkal többet és szebbet a kritikus sem mondhat…
Ezért még csak a kötet összeállításáról: minden válogatás múlthatatlanul improvizáció. Mindig hibás, mindig téves, mindig hiányos. Csak az biztat, hogy mások – ezen az úton minket követők – jobbat, szebbet adnak majd az olvasó kezébe. Ezek után válogatásunkat az olvasók figyelmébe és szeretetébe ajánlom.