Németh László: Drámák

Ár: 450 Ft

Megvásárolható

Kategória:

Németh László kivételesen gazdag és sokoldalú életművének a regények és tanulmányok mellett harmadik nagy pillére a dráma: csaknem harminc színművében ugyanazok az emberi sorskérdések foglalkoztatják, mint többi munkájában. Az idealista férfi a szívét köti egy gondolatra – mondja már korai darabjának, a Cseresznyés-nek főszereplője, ennek a magatartásnak, ennek az erkölcsi problémának variációi izgatták mindhalálig Németh Lászlót, a színpadi szerzőt, a regényírót, a gondolkodót. Jóformán valamennyi drámájának alapkérdése a korával, a külső körülményekkel szembeszegülő sé megküzdő hős (aki nemegyszer az író eszméinek és gondolatainak szócsöve): akár történelmi mezbe öltözteti, akár mai ruhába, a nagy egyéniség és a történelmi-társadalmi erők összecsapását, játékát kívánja példázni.
Kötetünk csak válogatást adhat Németh László papírszínházá-ból – maga az író nevezte így drámáit -, amely már rég kilépett a könyvek táblái közül, színpadra került, nagy sikert aratott, a Villámfénynél, Széchenyi, Galilei, A két Bolyai és a Nagy család című trilógia mintegy ízelítő Németh László drámaírói művészetéből.

TARTALOM:

Villámfénynél 5
Széchenyi 95
Galilei 163
A két Bolyai 283
Nagy család
A kis család 459
Csendes szoba 577
A pihenő 653

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző