Bodnár György: Kaffka Margit

Előjegyezhető

Kategória:

BODNÁR GYÖRGY: KAFFKA MARGIT

Az utóbbi időben számos kitűnő kismonográfiát vehettünk kézbe – a Korona Kiadó például a magyar irodalom klasszikussá lett szerzőiről, a Kalligram Kiadó kortárs írókról adott ki sorozatot. A nagymonográfia azonban nem látszik épp kedvelt műfajnak. Könnyen lehet, korunk, miként a gyorsan változó korszakok, vagy a honi irodalomtörténeti gondolkodásba beáramló számos újabb fölfogás, az ötleteknek s ösztönző felvetéseknek kedvez, és nem az öszszefoglaló munkáknak. Ám tévedés lenne azt hinni, hogy Bodnár György – éppúgy, mint a nemrégiben távozott Szabolcsi Miklós teljessé lett József Attila-monográfiasorozata – egyáltalán nem vet számot mindezzel: „Amit a modern versről ez a monográfia elmond, önmagára is vonatkoztatja: a gondolkodásnak nem egy pontját vagy végeredményét rögzíti, hanem egész folyamatát.” Márpedig hosszú évek elmélkedéseinek folyamát fogja egybe e monográfia, hiszen a szerző – mint az utószóban megvallja olvasóinak – már egyetemi éveiben szerelmese lett Kaffka Margit művészetének.

A Balassi Kiadó gondozásában megjelent impozáns kötet – borítóján Kondor Béla elgondolkodóan visszafogott olajpasztelljével – valóban olyan összegzésnek bizonyul, melyre napjainkban is támad igény és szükség. Hisz nemcsak szűken vett irodalomtörténeti eredményekkel áll elő, hanem képet ad az egész korról, méghozzá a huszadik század igencsak mozgalmas első két évtizedéről. Tisztáz számos szövegtani és életrajzi kérdést, de művelődéstörténeti kitérőket is magában foglal. Mindezt tetézve a monográfia Kaffka Margit első kiadású műveinek bibliográfiájával egészül ki, majd a Kaffka-szakirodalom szinte napjainkig jutó áttekintésével zárul. Nagy szomorúságunk legföljebb az elmaradt névmutató okán lehet.

A könyv első harmadát közel egészében Kaffka gazdag és sokszínű forrásanyag alapján fölvázolt élet- és személyiségrajza tölti ki: a rekonstrukcióban a föllelt adatok és levelek mellett a tényeknek a művek teremtett világába emelt fiktív „átiratai” is fontos szerepet töltenek be. S ami az első fejezetben meghatározó, a biográfiai szemlélet, a későbbiekben sem tűnik el, csupán mellékszállá lesz az esztétikai érvényű, aprólékos értelmezéseknek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az önmagukban is megálló elemző fejezetek, valamint az eltérő módszerekből és közelítésekből következő részmegállapítások valóban egységes monográfiát alkotnak. Bodnár meggyőző érvelése szerint mind az élet- és lélekrajz, a családtörténet és a társadalmi helyzet, mind az alkotások poétikuma alapján Kaffka pályáját többszörös határhelyzet, egyfajta átmenetiség határozza meg. Az írónő így a modern irodalom kezdeményező, de a törekvéseiket koruk társadalmi-irodalmi szorításában kiteljesíteni még nem képes alakjai közé sorolódik.

A műértelmező fejezetek Kaffka verseire és prózájára összpontosítanak. Gondosan a szövegekre figyelő, mégis széles látókörű elemzésekkel követik végig az írónő tragikusan korán félbeszakadt pályájának ívét – a Szabolcska közeléből induló, a modern élet benyomásait még nem szervesítő korai lírától Ady hatásán és a szabad vers formaeszményének megteremtésén át a kései litániaszerű versekig, illetve a születőben lévő modern lélektani novellától a nagy regényeken keresztül a megíratlanul maradt mítoszregény tervéig. Ugyanakkor a kötetben helyet kapnak a gyermekírót és a publicistát bemutató fejezetek is. Középpontban mindazonáltal Kaffka három regénye, a Színek és évek, a Mária évei és az Állomások állnak: az előbbi kettő után „az Állomások akár egy trilógia harmadik kötetének is tekinthető. Hősnője, Rosztoky Éva ugyanis a múlt és a tragikus kezdet nőalakjai után az új világ győztes asszonyát hivatott képviselni.”

A regények olvasásának tapasztalata sokszor szinte magával ragadja a monográfust, de soha nem a visszafogott bölcsesség vezérelte megfontolás rovására, inkább azt erősítendő-alátámasztandó. Az irodalmi elemzés sem nélkülözi a társadalmi, irodalom- és művészettörténeti kitérőket s magyarázatokat, és gyakorta kerülnek előtérbe a stilisztikai, stílustörténeti megfontolások, mindenekelőtt Kaffkának a szecesszió és esetenként talán az expresszionizmus felé is nyitott impresszionizmusának kérdése. Bodnár György ezáltal a Kaffka-életmű olyan összetett, belső feszültségeitől csak izgalmasabbá váló képét tudja megalkotni, amely okkal számíthat tartós figyelemre, és feltehetőleg sokáig lesz a kutatás ösztönzője. Ennek bizonyítására álljon itt egy rövid részlet a fő mű, a Színek és évek értelmezéséből (Az impresszionizmus: szemlélet és életérzés), abból a fejezetből, amelyben tán a legkidolgozottabban egyesülnek a szerkezeti és a nyelvi-stilisztikai elemzésnek, a lélekrajz és a társadalomábrázolás vizsgálatának a szempontjai!
(Bengi László)

„[…] A Színek és években nem csak a történelmileg időszerű áramlat előrevivő ereje feledteti velünk az impresszionista szemlélet ellentmondásait: itt teljesen eggyé tud válni az író egyéniségével, emberi érzéseivel, sorsának körülményei között szorongó világnézetével, s a mindebből született regényanyaggal. Az impresszionizmus közös mederbe vezette az író minden korábbi törekvését. Agnoszticizmusa gondolatot adott az induló évek dezillúziójának és az emberi válságokból felfakadó mély keserűségnek. Művészi módszereinek egységes rendszere lehetővé tette, hogy az az újra vágyás, amely a szecesszió útjain indult el, célratörően megizmosodjék és erős korérzéssel telítődjék. Szenzualizmusa, lelki hatásokra éber érzékenysége pedig a pszichológiai érdeklődést, amely korábban oly sokszor rekedt meg a kísérletezés izgalmánál, a művészet élő vérkeringésébe kapcsolta. S mindenekelőtt: találkozott az a szemlélet, amellyel az impresszionizmus a világot, Kaffka pedig Pórtelky Magda történetét megközelíthette. Hogy Kaffka nosztalgiája, érzelmi kötöttsége és ítéletének könyörtelensége nem törte ketté a regényt, abban nagy része van az impresszionizmusnak, amely stílust tudott adni az ellentétek között feszülő írói indulatnak és regényanyagnak. A látványra épülő mű, amelyből hiányzik az összefüggések eleve megfogalmazott és egyszerűsített váza, lehetővé teszi, hogy tükröződjék benne a történelem káoszában tévelygő lélek – minden érzelmével, még ha azok egymással küszködnek is, s csupán annyi törvényszerűséget fejeznek ki, amennyit az intuíció megközelíthet. Pedig a Színek és években nem csak az írói lélek tétova; kusza a kor is, és talán maga is hajtja a kifejezésével küszködő írót az impressziók töredékes mozaikja felé. Mutatis mutandis: ha Ady Endre művészi felszabadítója a szimbolizmus, akkor Kaffka Margité az impresszionizmus. S Kaffka nemcsak a látvány varázsát veszi át az impresszionizmustól, hanem annak belső küzdelmét is, amit az ő vívódó lelke még hevesebbé fokoz. Ez különös vibrálást visz a regénybe, feszültté teszi a hullámzó képek, emlékek nyugalmát. S ha az impreszszionizmus a külső beavatkozástól óvta meg az irányt, akkor ez a küzdelem a határt jelezte örökké, amelyen túl már a puszta látvánnyá szublimált valóság, testetlen hangulatok és szépségek világa kezdődik.

Az impresszionista szemlélet nem teljesen tudatos állásfoglalás eredménye. Megalkotásában nagyon jelentős része van az író sajátos alkatának, amelyet a gyermekkor élményeinek különös hatása s az érzékelés szenzációjának szenvedélyes hajszolása jellemez. Kaffka lelki arculatán élesen kirajzolódnak ezek a jellemvonások. A Színek és évek a frissen élő adatok tömegével mutatja, milyen sok szállal kapcsolódik a gyermekkor világához. Erről vallanak az Állomások önelemző és önigazoló szavai: »mindnyájan csak ezt tudjuk igazán jól egész életünkben, az […] otthon-tanultat; s akik adhatnak valamit magukból, ezt adják legértékesebbül.« S mennyire uralkodik ezen az arcon a tágra nyitott, figyelő tekintet! Visszaemlékező kortársai, ha fel akarják idézni alakját, mély, nyugtalan szeméről írnak. […]

A remekmű talán egy teljességgel műbe foglalt emberi élet. Az impresszionizmus a Színek és években ennek létrejöttét szolgálta, s része van abban, hogy ez a szép regény kora magyarázó tényei nélkül is igaz, élő világot tár elénk.”

forrás: http://www.c3.hu/

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző