Buda Attila: A magyar irodalom évkönyve 1997

Előjegyezhető

Kategória:

Az 1988-as év adataival jelent meg az első, s ez már a kilencedik kötete a Széphalom Könyvműhely irodalmi évkönyv-sorozatának. Kiadását kezdetben az az igény hívta elő, mely az előző évtized végén a hirtelen megváltozott körülmények és információk közötti eligazodást tette szükségessé. Szerkezetének, adatcsoportjaik kialakítói az első szerkesztők: Pálinkás György és F. Almási Éva voltak, az általuk létrehozott formát folytatták tovább az utolsó két kötet összeállítói. Az 1997-es évet regisztráló évkönyv is követi a korábbi rendszert: az év irodalmi eseményei után az alkotók adatai, majd a recepció következik. Ezután a kiadókkal és a folyóiratokkal, végül pedig a különböző intézményekkel kapcsolatos ismeretek következnek.
Az állandóság mellett azonban jelen van a változás is, olvasóink forgatva az adattár lapjait, rá fognak jönni, hogy miben van eltérés az utolsó évek köteteihez képest. Talán szembetűnő, hogy már most is, és a jövőben még fokozottabban szeretnénk figyelembe venni a Krónika részben a vidéki, s a határon túli eseményeket. Ugyanitt szeretnénk az eddiginél több esetben kitérni a régebbi magyar irodalommal kapcsolatos alkalmakra is.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa
Szerző

Sorozat

A magyar irodalom évkönyve

Kiadás éve

1998

Oldalszám

341