Dr. Radó Antal: Görög költők

Ár: 2500 Ft

Megvásárolható

Kategória:

Irodalomtörténeti Anthologiám-nak íme második kötete, mely a görög költőket van hivatva hasonló módon bemutatni, mint az első kötet bemutatta a latin költőket. Talán viszásnak fog látszani e sorrend – s egy igen tisztelt bírálómnak fel is tűnt – mert hiszen az természetes, hogy mind az értéket, mind a kort tekintve, a görög irodalmat illette volna az elsőség. Ámde én ez anthologia tervének megállapításánál abból indúltam ki, hogy azt leginkább a tanuló ifjúság fogja használni, s ezért ama sorrendet véltem követendőnek, melyben gymnásiumaink e két irodalmat tárgyalják. Ugyané szempont vezérelt a többi kötet anyagának beosztásánál is, minthogy középiskoláink legfelső osztályaiban előbb az époszt, aztán a lyrát, végre pedig a drámát tanulják: ez anthologia modern része szintén ilyen három részből fog állani.
Föladatom a jelen kötetnél sokkal nehezebb volt, mint a latin költők anthologiája szerkesztésénél. Amott az anyag, melyből válogatni lehetett és kellett, aránylag csekély terjedelmű. Hisz Augustus kora előtt és után alig egynehány jelentékeny névvel találkozunk, s igazán bőven csak Vergiliussal és Horatiussal, s némileg Ovidiussal kellett foglalkozni.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző