[Fjodor Mihajlovics] Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Míg Tolsztojnál a tragédiák is napsütött réteken játszódnak, Dosztojevszkijnál a regényalakok megbékélése, harmonikus feloldódása is fény-nem-érte szakadékok sötétjében zajlik le. A múlt század végi szomorú és torz orosz nagyvárosi élet, proletárok, kispolgárok és arisztokraták írója nem annyira a társadalmi ember ábrázolására helyezte a hangsúlyt, s ezért írásai inkább a magukra maradt, holló lelkű emberek közé vezetnek, kik szeretet és gyűlölködés, önérzet és megaláztatás viaskodásában, az emberi lélek mélyének csillapíthatatlan örvénylésében élnek és vergődnek – hatalmas tanulságául az osztálytársadalmak emberi nyomorúságát kutató utókornak. A Félkegyelmű a Bűn és bűnhődés mellett Dosztojevszkij legművészibb és legmegrázóbb regénye, melyet ő maga is legkedvesebb írásának tartott.