George Sand: Consuelo I-II.

Nagy Izgalom, feszült várakozás tölti el a velencei zeneértő közönséget: a San Samuele színházban új énekesnő, a nevezetes Porpora énekmester legtehetségesebb tanítványa, Consuelo mutatkozik be egy még ismeretlen német muzsikus, Gluck első operájában. A bemutatón Consuelo fergeteges sikert arat, diadalmasan csengő, varázsos hangjával, de Corilla, a színház első énekesnője, sértett hiúságában bosszút esküszik ellene. A nagy esemény másnapján már megindul az intrika.
Consuelo, mestere biztatására, titokban elhagyja Velencét, és sok csalódás és szenvedés elől Mária Terézia birodalmába menekül. Az olvasó lankadatlan érdeklődéssel követi a fiatal énekesnő sorsát, sok színes kalandját, új és végzetes szerelmének bonyodalmait, megismerkedik az 1740-es évek Csehországával, majd később Mária Terézia udvarával, a forrongó bécsi zenei élettel, a kor nagy énekeseivel és zeneszerzőivel, többek között a fiatal Haydnnal, és a színpompás, ragyogó világ árnyoldalaival is.
George Sand 1842-ben megjelent műve igazi romantikus regény, a műfaj minden divathoz kötött végletessége és cirádája nélkül, a korrajznak és a cselekmények, a drámának és az elemzésnek, a valóságnak és a poézisnek szerencsés egyensúlyában, könnyed, már-már súlytalan zenei szárnyalással. George Sand tanult és szenvedélyes muzsikus volt, és nem csupán Liszt és Chopin barátja, hanem a kor híres énekesnőjének, Pauline Garcia Viardot-nak is pártfogója és barátnője évtizedekig. Consuelóban nemcsak a nagy énekesnő alakját mintázza meg, hanem a jóság, a vigasz, a zene eleven jelképét is. A nagy lélegzetű regény a nagyoperák hatásos és tömörített szerkesztésmódjára emlékeztet: itt is egymást váltogatják a csoport- és magánjelenetek, itt is egymást érik a gyászos vagy diadalmas megjelenések, a hirtelen fordulatok és hangulatfestő epizódok, és ily módon a Consuelo, át- meg átszőve scherzókkal és adagiókkal, visszatérő témákkal a halk dallamokkal, végül is Sand korának merész zenei és fantasztikus egybefoglalása.
A kitűnő irónő hallatlan leleménnyel bonyolítja tovább a nagy énekesnő, Consuelo sorsát. Consuelo hűséget esküszik a haldokló Albert von Rudolstadt grófnak, majd búcsút vesz a ravatalon fekvő szerelmétől, de a temetést már nem tudja kivárni: Berlinhez köti a szerződése, Nagy Frigyes udvarában kell fellépnie. Hamarosan elveszti az uralkodó kegyét, és a spandaui várbörtön foglya lesz. Ott marad-e élete végéig, mint a kegyetlen zsarnok annyi más áldozata? Vagy kiszabadítják a titokzatos Láthatatlanok? És kicsoda Liverani, a szép termetű, álarcos útitárs, aki erős karjában hordozza Consuelót, úttalan utakon, megáradt folyókon, veszedelmes országhatárokon át? Lángoló szerelem támad a két fiatal között. Consuelo azonban úgy értesül, hogy férje él, és a fiatalasszony szívében heves csatát vív a szerelem és a kötelesség. Közben titokzatos föld alatti folyosókon, gyorsan sikló gondolákon ragadják tova Consuelót, félelmes sírboltokon, emberi csontvázak és az inkvizíció kínzóeszközei között kell végighaladnia, egyedül, sötétben, hogy tagja lehessen a Láthatatlanok szövetségének. A gyengéd és szép énekesnő törékeny alakja körül ott forrong az egész misztikus XVIII. század, az a sok szekta és politikai csoport, amely száz módon és száz eszközzel készül az emberiség nagy forradalmára, a szabadság, egyenlőség, testvériség megvalósítására. És az írónő, egy évszázad távlatából, a forradalom és a napóleoni császárság után, a mohó és más formában embertelen új gazdagok társadalmában bánatos nosztalgiával gondol azokra a kegyetlen és mégis szép időkre, amikor az európai országok legjobb elméi és legnagyobb hősei vallották: rövidesen örökre ledőlnek a bitófák, és összeomlanak a börtönök, a kaszárnyák és a kolostorok, a pénz és a hatalom fellegvárai. A nagy lélegzetű, fordulatos, bonyodalmakkal teli regényciklus főszereplőjének, Consuelónak nemes magatartásában fejeződik ki az írónő romantikus lázadása, tiltakozása kora embertelen erkölcsei ellen.