John Galsworthy: Vénasszonyok nyara/A bíró elött I-II.

Részlet a könyvből:
A kilencvenes évek elején, május havának utolsó napján esti hat óra felé az öreg Jolyon Forsyte robin-hilli házának terrasza előtt üldögélt a nagy tölgyfa alatt. Várta, mikor kezdik már csípni a szúnyogok, mielőtt elszállna a délután dicsősége. Szikár barna s kék erekkel hálózott kezének hegyes körmű, karcsú újjai között tartotta szivarját, – a hegyes és csiszolt körmökhöz Viktória királynő uralkodásának első éveitől ragaszkodott, akkor nagyon előkelő volt, semmihez se nyúlni, még az ember újjainak a hegyével sem. Boltozatos homlokát, fehér bajúszát, beesett arcát és csontos állát a lenyugvó nap sugarai elől nagy panamakalap árnyékolta be. A lábait keresztbe vetette, egész tartásában olyan nyugalom volt és bizonyos elegáncia, mint ez várható is olyan öreg úrtól, aki reggelenként még mindig kölni vizet freccsent a selyem zsebkendőjére. Gyapjasszőrű, barnafehér foltos kutya hevert a lábainál, amely pomerániai ebnek próbált festeni, a Balthazár-kutya, amely leküzdvén kezdeti ellenszenvét, most igen nagy barátságban állott az öreg úrral. A székéhez közel csüngött a hinta s a hinta deszkáján ült Holly egyik babája, «Buta Alice», teste előrehanyatlott a lábaira és szomorú orrát a fekete szoknyájába temette. Sohasem szállott el fejéről úrnője haragja s így mindegy volt, hogyan ül.