Mika Waltari ebben a regényében a római Minutus Manilianus naiv-ironikus közvetítésével Claudius és Nero korába kalauzolja az olvasót, és az utóvirágzását élő, hanyatlásnak indult Római Birodalom mindennapi életét mutatja be a mai szemmel látó és láttató művész történelmi hűségével és a tőle megszokott lebilincselő mesélőkészséggel. Főhőse ismét gyarló ember, a kor jellemző hibáival, de az örök igyekezettel, amely minden korban, minden társadalomban a jobb, a szebb keresésére sarkall. Nero, a világtörténelemből megismert zsarnok, akinek a nevéhez Róma égése és az első keresztényüldözések fűződnek, merőben új, eredeti megvilágításban áll előttünk: hiú és szeszélyes művész, maga előtt tetszelgő „emberbarát”, aki magatehetetlenül kapálózik a velejéig romlott augustusi birodalom elkerülhetetlen végzete ellen. Valóban elbukott-e Nero? Igaz-e, hogy öngyilkos lett? Hogyan váltak mártírokká a lenézett keresztények? Hogyan hordozta magában az új vallás kezdettől fogva a későbbi szakadások csíráját? Hihet-e egyáltalán fenntartások nélkül a racionálisan gondolkodó ember? Az író szenvedélyesen keresi a kielégítő választ ezekre a kérdésekre. Manilianus szenátor, aki a választ, a logikus következtetéseket megszövegezi, nem jobb és nem is rosszabb kortársainál, ember, akit ugyanazok a vágyak vezérelnek, ugyanazok a szenvedélyek repítenek a magasba vagy rántanak a mélybe, akit ugyanúgy a szép, a jó és a béke eszméi nemesítenek, és ugyanúgy az önzés, a hiúság, a becsvágy alacsonyít le, mint bármelyik ősünket vagy kései utódait.
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Fordító | Schütz István |
---|---|
Kiadás éve | 1975 |
Oldalszám | 976 |
Mika Waltari: Megmondják a csillagok
Ár: 600 Ft Kosárba teszemMika Waltari: Johannesz Angelosz
Ár: 1200 Ft 600 Ft Kosárba teszemMika Waltari: Palmu felügyelő tévedése
Ár: 890 Ft Kosárba teszemMika Waltari: Az ország titka
Ár: 890 Ft Kosárba teszemMika Waltari: Az ország titka
Ár: 890 Ft Kosárba teszemMika Waltari: Mikael I-II.
Ár: 1200 Ft Kosárba teszem
William Makepeace Thackeray: Henry Esmond története
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemJókai Mór: Kárpáthy Zoltán
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemJorge Semprun: Ramón Mercader második halála
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemHeltai Gáspár: Ponciánus császár históriája
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemMaxim Gorkij: Életem
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemUpton Sinclair: 100%
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemHeltai Jenő: Századelő
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemThomas Mann: Ein Glück – Boldogság / Das Wunderkind – A csodagyerek
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemMájus 1. New Yorkban / Öt halhatatlan amerikai kisregény
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemSinclair Lewis: Fő utca
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemFederico de Roberto: Ábránd
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemProsper Mérimée: Szent Bertalan éjszakája
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemNagy a május hatalma
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemWalter Scott: Nigel jussa
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemNémeth László: Levelek Magdához
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemGábor Andor: Doktor Senki / Novellák
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemEmmanuil Roidisz: Johanna nőpápa
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemSinclair Lewis: Fő utca
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemHeinrich Mann: Ronda tanár úr
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemKrúdy Gyula: Szökés az életből
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemMikszáth Kálmán : A fekete fogat
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemJohn Knittel: Marokkói kaland
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszemZrínyi Miklós: Szigeti veszedelem
Ár: 300 Ft 150 Ft Kosárba teszem