A regény Raffaello Rómába érkezésétől korai haláláig tart Színhelye az újjászülető nemzetközi nagyváros, az a Róma, amely politikai változásaival s művészi szenvedélyeivel vet fényt vagy árnyékot a szereplők sokrétű jellemvonásaira. Kiemelkedik II. Gyula és X. Leó pápa szürke eminenciása – a kereszténység nagy kufára, Agostino Chigi, hogy a maga módján uralkodjék egész Itália fölött s ugyanakkor játssza érdekes szerepét a művészek világában és Imperia mellett is. Imperia, a „római kurtizán” címét sírfeliratként is előre vállaló széplány a maga kultúrájával, reneszánsz moráljával és ritka szépségével mintegy szimbolikus alakja ennek a bonyolult korszaknak. Vágyai szerint épül meg a legszebb villa – a mai Farnesina -melyet Raffaello freskósorozata ékesít. Ezt a villát avatja fel az ünnep melynek során még egyszer – mintegy záróakkordként – felvonulnak a szereplők. Szinte külön regény La Fornarinának dokumentumokból s trasteverei legendákból összeszőtt története – a hazai pékműhelytől Raffaello otthonán át a kolostor kapujáig. A művész barátai köréhez tartoznak a kor olyan kitűnő humanistái, mint Bembo, Castiglione, Bibbiena s feltűnnek a korképben hadvezérek és politikusok is. Mégis elsősorban a művészek világában él az olvasó: Sodoma, Piombo Giulio Romano s a többi tanítványok alakja együtt él a mesterével az Urbinói halála után bekövetkező „apostolok oszlásáig”. Ha freskó-távlatból nézzük az epizódjaiból kibomló képet, megérezzük a születő európai Újkor tragikumát – a Reformáció kezdeteit, a nagy dinasztikus háborúkat s mögöttük a parasztforradalmakat. Amikor Bakócz Tamás pápajelöltként érkezik az Örök Városába – 1514-re s a közeledő Mohácsra kell gondolnunk.
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Kiadás éve | 1969 |
---|---|
Oldalszám | 713 |
Passuth László: Lagúnák
Ár: 300 Ft Kosárba teszemPassuth László: Aranyködben fáznak az istenek
Ár: 300 Ft Kosárba teszemPassuth László: Aranyködben fáznak az istenek
Ár: 300 Ft Kosárba teszemPassuth László: Tíz esztendő, tető alatt
Ár: 400 Ft Kosárba teszemPassuth László: Aranyködben fáznak az istenek
Ár: 400 Ft Kosárba teszemPassuth László: Négy szél Erdélyben
Ár: 400 Ft Kosárba teszem
Tamási Áron: Hazai tükör
Ár: 300 Ft Kosárba teszemWilliam Makepeace Thackeray: Henry Esmond története
Ár: 300 Ft Kosárba teszemJókai Mór: Kárpáthy Zoltán
Ár: 300 Ft Kosárba teszemPaul Féval: Athos öregkora – Dumas Művei
Ár: 300 Ft Kosárba teszemTheodor Fontane: Effi Briest – T
Ár: 300 Ft Kosárba teszemTheodor Fontane: Effi Briest
Ár: 300 Ft Kosárba teszemDarvas József: Város az ingoványon
Ár: 300 Ft Kosárba teszemJorge Semprun: Ramón Mercader második halála
Ár: 300 Ft Kosárba teszemWilliam Faulkner: Sartoris
Ár: 300 Ft Kosárba teszemDarvas József: Elindult szeptemberben
Ár: 300 Ft Kosárba teszemHeltai Gáspár: Ponciánus császár históriája
Ár: 300 Ft Kosárba teszemMaxim Gorkij: Életem
Ár: 300 Ft Kosárba teszemUpton Sinclair: 100%
Ár: 300 Ft Kosárba teszemHeltai Jenő: Századelő
Ár: 300 Ft Kosárba teszemThomas Mann: Ein Glück – Boldogság / Das Wunderkind – A csodagyerek
Ár: 300 Ft Kosárba teszemMájus 1. New Yorkban / Öt halhatatlan amerikai kisregény
Ár: 300 Ft Kosárba teszemSinclair Lewis: Fő utca
Ár: 300 Ft Kosárba teszemFederico de Roberto: Ábránd
Ár: 300 Ft Kosárba teszemProsper Mérimée: Szent Bertalan éjszakája
Ár: 300 Ft Kosárba teszemDarvas József: A legnagyobb magyar falu
Ár: 300 Ft Kosárba teszemNagy a május hatalma
Ár: 300 Ft Kosárba teszemWilliam Golding: Beavatás
Ár: 300 Ft Kosárba teszemDéry Tibor: Kedves Bópeer…!
Ár: 300 Ft Kosárba teszem