Vicki Baum: Helén doktorkisasszony

Részlet a könyvből:
A fiatal leány, akiről szó lesz, a személyvonat negyedik osztályában ült, mialatt a vonat meglehetős gyorsasággal szaladt neki az éjszakának, hogy a menetrend által előírt időben elérje a frankfurti pályaudvart. A februári éjszaka fekete üvegfénye néha megcsillant a szaladó fülke ablakán, majd újra áthatolhatatlan lett, fekete eső záporozott kint és kis szélviharok jöttek valahonnan északkeletről. A negyedik osztályban nehéz volt a levegő a homályos kis gázlámpa alatt és az alvó emberek lehellete befutotta az ablaküveget. A fiatal leány, Willfüer kisasszony, – vagy hogy pontosak legyünk: stud.chem. Helene Willfüer – mégsem aludt. Egyenesen ült a padon, kicsit bágyadt, de mégis megfeszült kifejezéssel az arcán. Sarokhelyét egy asszonynak adta át, aki egy csecsemőt tartott az ölében és már erősen látszott rajta, hogy várja a másikat: fiatal, kimerült proletárasszony volt, álmában lebiggyent a szája és időnként előrebukott az ülésen, mialatt a gyerek mindig abban a veszélyben forgott, hogy lepottyan az öléből. Willfüer kisasszony ilyenkor odakapott és megakadályozta, hogy leessen a gyerek. Ez volt baloldali szomszédja. Jobbról rossz-szagú öregember ült, aki kényelmesen vállára hajtott fejjel aludt.