Hideg Antal: Szavak piacán

Mindenfajta verskötetnek – tehát az antológiáknak is – alapkrédója, hogy a bennük szereplő költemények együttes hatása többet jelentsen, mint a versek „számtani összege.
Egy-egy alkotó verskötetének az összeállításakor – valamely kompozíciós elv következetes alkalmazásával – ez többnyire meg is valósítható, antológiánál ez kevés. Ugyanakkor képtelenség elvárni, hogy annyiféle szerkesztési elvet alkalmazzunk, ahányan az antológiában szerepelnek. Mit lehet és mit kell tehát tenni?
Egy dologról megfeledkezni nem tanácsos: a jó antológia meglevő alkotói közösséget manifesztál és tudatosít, azaz szilárdít meg, rossz antológia legfeljebb „kényszerközösséget hoz létre, melyből esetleg későbben válhatik igazi közösség is, ám inkább az antológia ellenére, semmint annak hatására. Szorosabban ez természetesen csak az induló költők közös versgyűjteményére vonatkozhat. Pontosabban: gyűjteményeire… Ha körülnézünk e kicsiny hazában, s csak az utóbbi étvizedben napvilágot látott, fiatal költők nevével fémjelzett versantológiákat vesszük szemügyre, erdőségnyi panoráma bontakozik ki előttünk, s bizony nem egyszer nyelvünk hegyére tolul az ismert népi mondás némiképp kificamított változata: nem látni a fától verset.