Csörsz István: Okos madár

Ár: 450 Ft

Megvásárolható

Kategória:

Ma már tudom, hogy akkor kezdtem lázadni az apám ellen, amikor nem ettem meg a levest, amit ő szeretett – de csak később értettem meg, mit jelent ez kettőnk életében, és addig bizony nem jutottam tovább. Ha paprikajancsit csinálok magamból, ez lehet lázadás. Amikor viszont komolyan veszem ezt a szerepet, baj van. Talán ez a bajuk a szereplőimnek is. Egy rossz életforma dokumentumai – bízom benne – a megoldásra is utalnak. S a megoldás életszükséglet, ennek a kényszernek vállalásáról s ettől való menekülésről szól a regény.
Másik probléma, ami egyre foglalkoztat, a magány kérdése. A magány nem jó, és nem rossz, hanem van. Úgy gondolom, természetes, érintetlen állapotunk, amit ritkán tudunk eredményesen letagadni önmagunk előtt, pedig sokféle fedőfestéket kipróbálunk életünkben. Egyikünknek így sikerül, másikunknak úgy, és eszerint megkülönböztetünk fokozatokat. Magányos, mondjuk arra, aki kevesebb kapcsolattal rendelkezik, mint a többiek. Mondjuk úgy, mintha egy másik világrészről szólnánk, és mintha mindent megmagyarázna kapcsolataink száma. Életünket viszont gyakran ki nem élt, sőt el nem kezdett kapcsolatok határozzák meg a legjobban.
Az Okos madár egyszerű regény, talán csalódást okozok azoknak, akik újabb technikai megoldást vártak tőlem. Az író módszere, véleményem szerint, másodlagos szempont. Kiválasztásának feltétele ugyanúgy sok szerencsés dolog találkozása, mint egy szerelemé. Elképzelhetetlennek tartom, hogy bármilyen művészetet futószalagon lehetne gyártani. A csecsemőtől nem kérdezik meg, akar-e élni. A csecsemő viszont nem kérdezi meg: mit szólnátok hozzá, ha kék lenne a szemem? – Ilyennek látom a regény és az író kapcsolatát. Sokáig azt hittem, jó, ha én vagyok szereplőim apja, anyja, testvére és még a szeretője is. Ma egyszerűen a barátjuk akarok lenni.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző