Popper Péter: Ők – én vagyok

Ár: 900 Ft

Megvásárolható

Kategória:

Amikor az ember néha fülel elhangzott szavai után, megdöbbenve tapasztalhatja, hogy tulajdonképpen nem ő szólt, hanem valaki belőle. Szerb Antal, Dante, Jókai, Thomas Mann, Füst Milán és még sok más író hangja, mondatai hallatszanak. Észrevétlenül belém lopóztak volna?
Vagy mégis Borgesnek lenne igaza:
Ők nem te vagy.
Nem vált meg téged, amit mások írtak…
Ők nem te vagy, mély labirintusához
Láncolva saját bolygásaidnak.
…Porrá lesz az az írás is, amelyen
Most dolgozol, porrá lesz ajkadon
A szó is. Hádészban nincs irgalom,
És Isten éjszakája véghetetlen.
Anyagod az idő, a szakadatlan.
Az vagy, ami ő, minden pillanatban.
Ám, én nem csak a jelen pillanat vagyok. Emlékezem, tehát én vagyok a múlt is, és sejtéseim révén talán egy kicsit a jövő is bennem van.
Ez az írás arról a 33 könyvről és íróról szól, akiknek a világlátásából annyi minden elkeveredett saját gondolataimmal és érzéseimmel, hogy ma már nemigen tudom szétválasztani őket. Ezért mesélek ezekről a könyvekről az Olvasónak, akit barátomnak érzek.

TARTALOM:

Bevezetés 5
Beszélgetés diákokkal – Hogyan lehet művelt az ember? 7
Márai Sándor: Béke Ithakában 11
Thomas Mann: A varázshegy (Szöllőssy Klára) 16
Eric Knight: Sam Small csodálatos élete (Szerb Antal) 25
Szerb Antal: A királyné nyaklánca 32
Füst Milán: A feleségem története 38
Jaroslav Hasek: Svejk. Egy derék katona kalandjai a világháborúban (Réz Ádám) 43
John Steinbeck: Lement a hold (Vas István) 46
Dr. Utrius Pál honvédbaka hátrahagyott írásai 51
Graham Greene: Utazások nagynénémmel (Ungvári Tamás) 56
Mihail Bulgakov: A mester és Margarita (Szöllősy Klára) 65
Jacob Wassermann: Christian Wahnschaffe (Berend Miklósné) 71
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály (Bányai Geyza) 78
Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög (Szabó Kálmán, Papp Árpád) 98
Max Frisch: Stiller (Szabó Ede) 104
Szerv Antal: Utas és holdvilág 109
Axel Munthe: San Michele regénye (Benedek Marcell) 115
Rudyard Kipling: A dzsungel könyve (Benedek Marcell) 122
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja (Devecseriné Guthi Erzsébet) 131
Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig 140
Shalom Asch: A názáreti (Nagy András – Komlós Aladár) 149
Dante Alighieri: Isteni színjáték (Babits Mihály) 161
Szathmári Sándor: Kazohínia 172
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger (Ottlik Géza) 183
Márai Sándor: Vendégjáték Bolzanóban 192
Jerome David Salinger: Franny és Zooey (Elbert János – Tandori Dezső) 203
Su-La-Ce: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában 212
Vas Gereben: A nemzet napszámosai 223
Alan Alexander Milne: Micimackó – Micimackó kunyhója (Karinthy Frigyes) 238
Füst Milán: Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve 246
Karácsony Benő: Napos oldal – A megnyugvás ösvényein 258
Thomas Mann: A törvény (Szöllőssy Klára) 272
Franz Werfel: Halljátok az igét (Szántó Rudolf) 282
Visszatekintés 295

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző