Upton Sinclair: Olaj!

Előjegyezhető

Kategória:

1921: a wyomingi Teapot Dome és Kalifornia egyes területein lévő olajmezők, a haditengerészet tartalék olajforrásai a tengerészeti minisztérium kezeléséből a belügyminisztérium hatáskörébe kerülnek. Az ügynek látszólag semmi jelentősége. 1923-24: sorozatos botrányok rázzák meg az olajipart és a kormányköröket, az újságok szenzációs leleplezéssel szolgálnak: a nemzetvédelem és a hadviselés szempontjából létfontosságú, állami tulajdonban levő olajforrásokat a belügyminiszter bérbe adta két olajmágnásnak. Magyarán: a kormány olajtartalékát magánvállalkozók kitermelték és eladták – a kormánynak, többek között.
Ez az amerikai történelemben Teapot Dome-botrány néven ismert esemény szolgáltatja a hátteret Upton Sinclair, a világhírű író 1927-ben keletkezett regényének.
Bunny Ross, az öszvérhajcsárból multimilliomos olajmágnássá avanzsált J. Arnold Ross fiacskája végigjárja a forrongásban levő Amerika összes ideológiai lépcsőjét. A regény elején ígéretes “olajkirályfinak” látjuk, az egyetemen a radikális idealista tanoknak kötelezi el magát, állandó szeretője lesz a kibontakozó hollywoodi “filmes ipar” egyik üdvöskéjének, közben “rózsaszínű” (mérsékelt radikális), majd “szalonvörös” hírét keltik a dúsgazdagok világában. A lélekben mindvégig idealista, gyenge akaratú fiatalember végül eljut a szocialistákig, de legjobb barátja, Paul harcos kommunista eszméi visszariasztják, az igazán haladó iránnyal nem mer közösséget vállalni.
A hatalmas sodrású regénynek ez azonban csak a főszála: erőteljes képek villantják fel a Harding-, majd a Coolidge-kormány korrupt tehetetlenségét, az olaj-business, az autóipar, a hollywoodi “álomgyár”, az elképesztő vallási szekták kialakulását, az első világháború iszonyatos jeleneteit, a nagy októberi orosz forradalom vívmányait, az első amerikai kommunista és munkásmozgalmakat, sztrájkokat, a kíméletlen rendőrterrort a “lehetőségek hazájában”. Upton Sinclair leghíresebb könyvével az amerikai századelő roppant portréját nyújtjuk át az olvasónak.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző