Krúdy Gyula: A magyar sasfiók

A krónikás – édesapám – és azok, akikről ebben az írásában megemlékezik, régen elpihentek díszes márványszarkofágokban, vagy szegényes fakeresztek alatt, a bécsi kapucinusok kriptájában, vagy falusi temetők csendjében, köztük Európa legelső gavallérja, az ezüst szakállas császár, Kossuth fia a magyar sasfiók és a többiek, akiktől hangosak voltak egykor Magyarország politikai berkei. Mind elnémultak, meghaltak a drága krónikással együtt…
Meghatva simogatom végig tíz esztendő porától sárgult lapjait e feljegyzéseknek, melyet édesapám akaratából átadok most a kiadónak. Kis cédulát szorít le a foszladozó spárga, mely áthurkolja a kéziratot, a cédulán az Ő felejthetetlen betűivel pár sor, a parancs, hogy ezek a jegyzetek csak tíz esztendővel halála után adhatók ki, mikor már temetők csendjében pihennek a régi harcosok, „A magyar sasfiók szereplői.