Bernard Malamud: A beszélő ló

Malamud ​elbeszéléseinek alapélménye a nagyvárosi zsidóság furcsa, tragikomikus létezésmódja. E mostani kötetének novellái is kivétel nélkül ebben a miliőben játszódnak, a keret a mai Amerika valamelyik (többnyire meg nem nevezett) városa, a figurák értelmiségiek vagy hivatalnokok. Az elbeszélések többsége Malamud kedvelt mintáját variálja: két szélsőségesen ellentétes embertípus kényszerű egymásrautaltságának, egymás , mellett élésének, szeretet-gyűlöletének katarzisát, így kerül össze Az ezüst koronában egy felvilágosult biológiatanár egy misztikus (és alkalmasint szélhámos) rabbival; A Rembrandt-sapkában, a XX. század egyik legszebb művésznovellájában, egy absztrakt szobrász egy konzervatív művészettörténésszel; Az én gyilkos fiam-ban apa a fiával. Más novellák a korábbi Malamudot idézik vissza, Maupassant modern örökösét, száraz előadásmódjával, tragikomikus árnyalataival, tárgyilagos csattanóival. A címadó írásban a valóságutánzó elbeszélés ugyanolyan észrevétlenül emelkedik a parabola egyetemes világába, ahogy A mesterember-ben és A lakók utolsó fejezeteiben annak idején tapasztalhattuk.

Tartalom:

Az ezüstkorona (Bart István) 5
A levél (V. Bársony Erzsi) 37
Nyugdíjban (Réz Ádám) 49
A Rembrandt-sapka (Réz Ádám) 67
Levelek egy hölgytől, vacsora közben (Benedek Mihály) 85
Az én gyilkos fiam (Kéry László) 105
A beszélő ló (Bart István) 117
Isten haragja (Szilágyi Anna) 149
Ördögűzés (Benedek Mihály) 163