Egri Csaba: Az angyalok nyelvén sem… (dedikált példány)

A fiatal író – aki kezdetben csodálkozó, kitágult szemmel s ujjongva fedezte fel a látható dolgok kétarcúságát, az apró gesztusokban, történésekben rejlő tragikum és komikum szétválaszthatatlan egységét, – nemcsak jó humorú novellista, de igen jó megfigyelő is. A helyzet és a mögüle kipattanó gúnyos-játékos gondolat, a fintorgó képzelettársítások világából kilépve más tájak meghódítására is elindult. A szinte rejtett kamerával ellesett mélyérzelmű életmozzanatok, pillanatképek után az ember rejtettebb világának kutatására is vállalkozott.
Az érzelmek, kötődések hamisságának, a képmutatás kényszerét és ostobaságát, a béklyózó indulatokat s az álarc letépésének fájdalmát egyaránt ábrázolja. Mert az írásai mélyén mindig ott kísértő kérdése: miért vagyok?… mit kell tennem? – úgy találja meg a választ, hogy az önmagával küzdő embert kell felmutatnia leplezés-szépítés nélkül.
A tehetséges írónak nagy erénye, hogy akár az abszurd dráma képtelen ötleteiről, akár a szerelemben önámítással újjászülető asszonyról ír, mindig szűkszavúan, tömören fogalmaz, s egyszerű, találó és érzékletes mondatokkal állítja az olvasó elé a kesernyés humorú helyzeteket és figurákat.