Galgóczi Erzsébet: Öt lépcső felfele

1930-ban születtem Győr megyében egy kis faluban, Ménfőcsanakon, egészen közel Európához. Szüleim középparasztok voltak. Én voltam a családban a hetedik gyerek, s arra mifelénk az a babona járta, hogy a hetedik gyerek szerencsés lesz, meg gyógyító kezű. Szeretném, ha ezt a babonát beigazolná az én életem – de az igazolásnak még csak a kezdetén tartok. Mióta gondolkodni tudok, körülbelül kilencéves korom óta, író tudok lenni, s az irodalmat nem tudom elválasztani az életemtől. Három könyvem jelent meg eddig: az első olyan fiatalon írtam, hogy most már megbocsátom magamnak, mint egy nagyon régi tévedést. De megjelenése után éveken át csak tanultam (a Színművészeti Főiskolán), meg riporterként az országot jártam: összeszedtem erőmet, mint ugrás előtt a sportolók. Ez az ugrás a kritikusok szerint sikerült Ott is csak hó van című novelláskötetemben. Egyelőre én is ezt a könyvemet szeretem a legjobban, mert ifjúságának a legégőbb fájdalmait fogalmazta meg benne. Emiatt az idősebb és az alkatuknál fogva kiegyensúlyozott irodalmárok pesszimistának tartják a könyvet. Erről mindig Móricz Zsigmond jut eszembe: Negyvenéves koromig csak azt tudtam megírni, ami fáj. Akkor rájöttem, hogy azt is meg lehet írni, aminek örül az ember. Én is leszek még negyvenéves, s talán én is rájövök erre. Harmadik könyvem kisregény, Félúton címmel jelent meg, s megpróbáltam benne azt a falut megírni, amit én ismerek, s amit csak én ismerek. Szerintem nem azok az emberek viszik előre a világot, akik elkenik az ellentmondásokat, hanem akik feltárják. A mi korunk éppolyan ellentmondásos, mint bármelyik megelőző kor – csak az ellentmondások jellege más. Ezt a más jelleget feltárni – éppen ez a mai író feladata, s ettől mai egy író. Egy kortárs költő versében olvastam: Bonyolult volt a világ, amikor születtem s a halálommal sem lesz egyszerűbb. Ezzel ellentétben én hiszek abba, hogy műveimtől egy kissé érthetőbb és egyszerűbb lesz a világ. Legújabb, ebben a kötetben összegyűjtött novelláim is ezzel az igénnyel íródtak. Hogy miért fontos ez? A küszöbön című novellámban így írok egy ismeretlen rémről, amivel ijesztgetnek: Talán ha magam elé merem idézni és ránézek sámánszemeimmel – mint mindenki, akinek megfejtettem a titkát – s többé nem lesz rajtam hatalma.