Király Zsuzsa: Irányregény az albérletről

Ezt a regényt 1972-ben kezdtem el írni, albérlőéletem hajnalán. Sok változatot próbáltam végig, egyik meghatóbb, vagy ha úgy tetszik, rosszabb volt, mint a másik, ahogy azt a félig bevallott, mentségek után kapkodó és fölmentésre ácsingozó hazugságok természete magával szokta volt hozni.
Meg ahogy egyetlen vízbefojtandótól se várható el, hogy szájig vízben, lába alatt immár a nagy semmivel, önkéntes buzgalommal méltányolja, miféle különös indokok késztetik leendő gyilkosát e sajátos fáradozásra. Aztán kiderült – persze azután, hogy lakásom lett -, hogy e nélkül, a beleélésnek e nemigen szokásos s meglehetősen visszatetsző formája nélkül nem sikerülhet semmi.
Első renden ajánlom ezt az írást azoknak, akik felnőttnek képzelve magukat, nyomorúságukat önként megtetézve és újratermelve – lehetőség-elvonásosan élnek.
Második renden ajánlom azoknak, akik akár családi, akár politikai, akár szokásjogi hagyomány – közmegegyezés? – alapján rendelkezőkként és gondoskodókként tiszta lelkiismerettel teszik a dolguk – ha a mások életéről van szó.