Móricz Zsigmond: Egy akol, egy pásztor

Részlet a könyvből:
Egy akol, egy pásztor

Kétezer év óta munkál a Krisztus igéje az egy akol és egy pásztorról. Kétezer éve, kivetve az útfélre, hogy mindenki könnyen árnyába juthasson, ha majdan terebélyfa lesz belőle: de míg ezrivel s milliárdjával látható életünk mezein minden gyom, ritkán, ritkán látunk itt-ott egy-egy boldog palántát, hogy ez az isteni ige is él…
Ime, följegyzek egy bizonyságot, hogy e mindnyájunk szívének oly kedves Mag él és virulásra kész.
Él a Bánságban egy földbirtokos, régi parlamenti ember, volt főispán. Egy ismerősöm minapában odaát volt, túl a határon… (Oh, a határon, az országhatáron túl… már úgy megkeményedett az emberek nyelvén a szó, hogy a Bánságot tőlünk országhatár választja el, mint a behegedt seb, régi égés után… bennem még mindig új és eleven fájdalommal szakad fel ahányszor hallom: én még nem léptem át e határt, nem idegződött belém a trianoni térkép s mint a horog, véresre tépi fel szívem, ha az integer Magyarország szív határait tépik.)
Él a Bánságban egy úriember… (Hogy útlevéllel lehet eljutni Temesvárra… Kassára… Kolozsvárra… és Csáktornyára… és mindenüvé, ahol még nem voltunk… Mennyi mulasztásunk van nekünk mindnyájunknak magyaroknak, hogy míg lehetett, be nem jártuk, meg nem hódítottuk tündéri szép hazánkat magunknak, a személyes fölélményezés legbékésebb s legmélységesebb hódításával…)