Részlet a könyvből:
Hargittai Pál nemzetközileg elismert, számon tartott textilminta-tervező: magyar festő Párizsban. Budapesti gyerekkor, ifjúkor, a budapesti Képzőművészeti Főiskola és sikeres pályakezdés után festő, grafikus és textilrajztervező előbb Rómában, majd tizenkét évig New Yorkban, aztán Párizsban és Firenzében. A hatvanas évektől újra hazajár, hogy 1995 májusában a Vasarely Múzeum-beli kiállítással végképp hazataláljon. A képzőművészet nemzetközi nyelvét beszéli (s persze a magyart, angolt, franciát és olaszt), ám kötődésit a magyar kultúrához mindvégig megőrizte.
Hargittai Pál 1923. július 5-én született Budapesten. Édesapja elektrotechnikus, korán (1956-ban) meghal. Szerető családban nevelkedik, gyerekkorától kezdve folyamatosan rajzol, meséit illusztrálja. Tizennégy éves korától rajzol modell után, s litográfiát tanul. Ornitológusnak készül, hogy madarakat rajzolhasson. 1939-ben plakátversenyeken díjat nyer. Már tizennyolc éves korában, 1941-ben szerepel a Műcsarnokban egy kiállításon. 1943-ban kezdi a Képzőművészeti Főiskolát, melyet 1947-ben fejez be. Az első év végén megnyeri a kompozíciós pályázatot, két évig Barcsay Jenő, két évig Varga Nándor Lajosi tanársegéde. Mellettük tanulja meg a grafikai eljárásokat, technikákat mesteri fokon. Barcsayval baráti kapcsolatba kerül. Festőmesterei: Burckhardt Lajos, majd Szőnyi István, akire ő is – Szőnyi sok más tanítványához hasonlóan (például Ország Lili) – tisztelettel emlékezik vissza. Átvészeli a háborús időket, és 1946- ban szerepel a Képzőművészeti Főiskola kiállításán, ahol munkáival igen nagy sikert arat. Elnyeri a Szociáldemokrata Párt nagydíját, dr. Csánky Dénes vásárol tőle. Genthon István pedig egy festményét s egy rajzát veszi meg a Szépművészeti Múzeum részére. A Fővárosi Képtár 1944-től rendszeresen vásárol tőle.
S. Nagy Katalin: Paul Hargittai
Ár: 3000 Ft
Megvásárolható
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Fordító | Bánfalvi Mária |
---|---|
Sorozat | Arthis-sorozat |
Kiadás éve | 1995 |
Oldalszám | 95 |