Az impresszionisták 1886-ban rendezték nyolcadik csoportos kiállításukat. Ez a művészeti esemény tulajdonképpen már az impresszionizmus záróakkordja volt, az „öreg” impresszionisták közül néhányan már nem vettek részt rajta, míg az új nemzedék tagjai, a fiatal „neósok” éppen ekkor léptek első ízben a nyilvánosság elé. Ebből az új nemzedékből kerültek ki azok a művészek – elsősorban Georges Seurat és Paul Signac -, akiket pointillisták, divizionisták, illetve neoimpresszionisták néven tart számon a művészettörténelem. Míg az irányzat megalapítója Seurat volt, akinek az azóta világhírűvé vált „Nyári vasárnap a Grande-Jatte szigetén” című festménye, valamint aktjai, cirkuszképei és tájképei a következetesen alkalmazott pointillista technika zseniális megvalósításai, az új festői látásmód teoretikusa Paul Signac.
„Delacroix-tól a neoimpresszionizmusig” című könyvének megírásában kettős törekvés vezette: egyrészt az irányzat művészettörténeti előzményeit kutatta, másrészt a neoimpresszionizmus keletkezésének körülményeit, célkitűzéseit, technikáját igyekezett tudományos alapossággal leírni. Csorda Géza, a kötet fordítója a tárgykörbe vágó több más tanulmánnyal egészítette ki a Signac-kötetet. A könyvet 59 fekete-fehér és 15 színes tábla illusztrálja.