Lukács György: Szolzsenyicin-tanulmányok

Részlet a könyvből:
A novella és a regény esztétikai viszonyát már gyakran tették vizsgálat tárgyává. Történelmi kapcsolatukról, az irodalmi fejlődés folyamán adódó kölcsönhatásaikról azonban sokkal ritkábban esett szó. Pedig ez fölöttébb érdekes és tanulságos probléma, amely éppen a mai helyzetben különösen sokatmondó. Arra a gyakran megfigyelhető tényre gondolok, hogy a novella vagy úgy lép fel, mint a valóság nagy epikai és drámai formákban való meghódításának előhírnöke, vagy pedig egy korszak végén, mint utóvéd és végkicsengés, tehát vagy olyan időszakban jelentkezik, amikor a mindenkori társadalom költőileg egyetemes meghódítására még nem kerülhet sor, vagy olyanban, amikor erre már nincs lehetőség.
Boccaccio és az olasz novella ilyen szemszögből nézve a modern polgári regény elődjének tűnik: olyan korszakban ábrázolja a világot, amelyben a polgári életformák egyre szélesebb körben tért hódítanak, és az élet legkülönbözőbb területein egyre inkább kiszorítják és felváltják a középkori formákat: amely korszakban azonban a tárgyak, az emberi kapcsolatok és magatartási módok totalitása még nem fejlődhetett ki úgy, mint a polgári társadalomban. Másrészről Maupassant novellái ama világ hattyúdalaiként tűnhetnek fel, melynek megszületését Balzac és Stendhal, rendkívül problematikus kiteljesedését pedig Flaubert és Zola ábrázolta.