Aradi Nóra: Harmincöt év – harmincöt művész

Évtizedek távlatából – történelmi tapasztalatok birtokában és személyes elfogultságoktól mentesen – sem könnyű művészeti folyamatok tárgyilagos megítélése, hát még kortársként.
Kötetünk erre a nem könnyű feladatra vállalkozik. Úgy ad képet a felszabadulás utáni magyar művészetről, hogy harmincöt festő, szobrász és grafikus munkásságáról vázol fel egy-egy rövid – az életmű valamely korszakára, fontos mozzanatára vagy központi kérdésére összpontosító – portrét. A két háború között indult nagyságok mellett (Ferenczy Noémitól Pátzay Pálon át Kmetty Jánosig) felvonulnak az életművüket 1945 után kiteljesítők (Domanovszky Endre, Barcsay Jenő, Somogyi József stb.), s a vezető mesterek között helyet kaptak a középnemzedék képviselői (Kokas Ignác, Kiss István, Szabó Zoltán) és a fiatalabbak (Deim Pál, Kő Pál) is. Változatos a porték szerzőinek megközelítési módja: akad az írások között részletező műhelytanulmány és nagyvonalú esszé, lendületes vázlat és aprólékos műelemzés, publicisztika és leíró összegezés.
Ez a sokféleség a mentségünk. Ebből következik ugyanis, hogy a kötet – egészében és összességében – mégsem esetleges. Szó esik benne felszabadulás utáni képzőművészetünk minden lényeges szellemi mozgalmáról és közéleti gondjáról. Műhelyekbe pillanthat az olvasó, s a műhely négy fala közül széles panorámában tárul elé az új magyar képzőművészet.