Janó Ákos – Solymos Ede: Bács-Kiskun megye népművészete

A művészi alkotó ösztön első megnyilvánulásai az emberiség történelmének kezdeteihez vezetnek vissza bennünket. Hosszú az út innen a rabszolgatartó, feudális, majd tőkés társadalmakban kifejlődött és polgárjogot nyert művészeti ágakig, melyek a művészi kifejezést világszerte az azokat megillető rangra emelték. Az egyes művészeti ágak produktumai csak a kiváltságos társadalmi osztályok, az arisztokrácia, módos polgárság és egyháziak sajátja lehetett. Ezek mellett azonban ősidőktől kezdve éltek az alsó néprétegek között is a művészkedésnek bizonyos formái. A magasabb művelődési lehetőségekről elzárt, felsőbb társadalmi rétegek művészeti életéből kívülmaradt néposztály, a falusi parasztság is évszázadok során kifejlesztette a maga sajátos, életének legjobban megfelelő művészetét, a népművészetet.
A népművészet tágabb értelemben magában foglalja a parasztság művészi alkotóerejének minden megnyilvánulását, így a népköltészetet, népzenét, népi tánchagyományainkat és a tárgyakon, munkaeszközökön, viseleti darabokon alkalmazott díszítő jellegű művészeti tevékenységet. Utóbbit éppen jellege és funkciója alapján a népi díszítőművészet fogalma alá sorolhatjuk.