Szentiványi Gyula: Barabás Miklós művészete

Barabás Miklós rendszeresen rajzolni és festeni senkitől sem tanult, alapjában véve tehát autodidakta volt. Rajzoló hajlama hétéves korában jelentkezett, tizenhároméves volt, mikor Császár Zsigmond nagyenyedi tanárt – aki műkedvelő rajzoló volt – munkaközben látta, ez időben segédkezett Lilleque szobafestőnek, aki a nagyenyedi ref. kollégiumnak enyvfestékkel kulisszákat festett, s ugyanekkor másolgatta a Musée de Paris című mű rézmetszeteit. 1825-ben Telepi György vándorszínészt és dekoratív-festőt látta dolgozni s rövid ideig Neuhauser Ferenc nagyszebeni festő műtermében egészen önmagára utalva rajzolt. Művészi értékű festményeket a nagyszebeni báró Brukenthal-képtárban látott először, ahol néhány másolatot is készített. Eddig csak tussal rajzolt, a pontozó modorú metszetekről ellesett technikával. 1825-ben hallotta, hogy Szabó János erdélyi festő krétával rajzolja arcképeit, ami azért előnyösebb, mert könnyebb a rajzhibákat kijavítani. Ekkor kezdett krétával rajzolni.
Szabó festményei után báró Kemény Simonné 1827-ben néhány másolatot készíttetett Barabással, aki annyira belemélyedt a Füger-féle klasszicista iskola e csekély jelentőségű képviselőjének szerény munkáiba, hogy egyideig az ő hatása alatt állott. 1829-ben Kolozsvárt Gentiluomo olasz festőt és zenetanítót látta először olajfestékkel dolgozni s erre maga is kedvet kapott. Három kísérlet után, a negyedik olajfestésű arcképet már megrendelésre készítette. Barabás csaknem teljesen magára utaltan, törhetetlen szorgalommal dolgozott, mert a létfentartásához szükséges anyagiakat csak így, arcképrajzolással és miniatür-arcképek festésével szerezhette meg. Kitartó munkája közben oly nagy gyakorlatra tett szert, hogy képmásai csakhamar kedveltek, sőt kapósakká lettek Erdélyben…