Dr. Farkas Sándor: Álcázás

Az ember – mint annyi mást – az álcázást is a természettől, az állat- és a növényvilágtól leste el, és a fennmaradásáért vívott küzdelmében igyekezett azt a maga hasznára fordítani. A mimikri, a rejtés-rejtőzés, a színlelés életelemévé, majd az osztálytársadalmak kialakulásával a hadseregek tevékenységének is részévé vált.
A háborúk történetét tanulmányozva jól megfigyelhető az a törekvés, hogy a szemben álló seregek fokozódó mértékben törekednek csapataik összetételét, fegyverzetét, valamint a hadvezér szándékát az ellenfél elől elrejteni, ugyanakkor minél több és minél részletesebb információkat igyekeznek szerezni róla. Régen elmúlt az az idő, amikor a hadseregek fényes egyenruhákban, csillogó fegyverekkel, kibontott zászlókkal, hangos kürtszóval törtek egymásra. Az első és a második világháború harcaiban és hadműveleteiben, valamint az azt követő és jelenleg is folyó helyi háborúkban a rejtőzés, az álcázás a harccselekmények nélkülözhetetlen részévé lett. A felderítés – minél jobban látni az ellenséget – és az álcázás – minél jobban eltűnni az ellenség szeme elől – követelményei, lehetőségei és eszközei hatalmas mértékben fejlődtek.