Jaroslav Hašek: Svejk

Nagy idők nagy embereket kívánnak. Vannak szerény, fel nem ismert hősök, akiket nem dicsőít a történelem, mint Napóleont. Jellemrajzuk elhomályosítaná még makedóniai Nagy Sándor dicsőségét is. Manapság, a prágai utcákon járva, találkozhattok egy ütött-kopott férfival, aki maga sem tudja, milyen jelentős szerepet játszott a mostani nagy idők történetében. Szerényen megy a dolga után, nem zaklat senkit, és őt sem zaklatják interjúért az újságírók. Ha megkérdeznétek, hogy hívják, egyszerűen és szerényen így felelne: Svejk vagyok…
S ez a csendes, szerény, ütött-kopott férfi valóban nem más, mint Svejk, a derék öreg katona, a rettenthetetlen hős, akit annak idején az osztrák monarchiában oly sokat emlegetett a cseh királyság minden polgára, s akinek most, a köztársaságban sem halványulhat el a dicsősége.
Én nagyon-nagyon szeretem ezt a derék katonát, Svejket, s közzétéve világháborús kalandjait, meg vagyok győződve, hogy ti is mindannyian szívetekbe fogadjátok e szerény, fel nem ismert hőst. Nem gyújtotta ő fel semmiféle istennő templomát Epheszoszban, mint az a tökkelütött Hérosztratosz, hogy bekerüljön a lapokba és az iskolai olvasókönyvekbe.
S ennyi elég is.
A szerző