Ugye, ismerik H. Kovács urat? Bizonyára hallottak már csodálatos történeteiről. Itt-ott megjelent már nyomtatásban annyi kaland, amennyit lejegyzett a hallgatózó iró. Most úgy határozott, hogy összegyűjti H. Kovács úr eddig ismert történeteit, és százezres példányszámban megmenti a halhatatlanságnak. Így kellett cselekednie, hiszen nem kívánhatja, hogy hazánk apraja-nagyja Szombathelytől Nyíregyházáig a budapesti 8888-as italboltba tóduljon, ahol két ferencvárosi koktél között (egy rész rum és két rész rum, de jól összerázva) saját fülével hallgassa H. Kovács urat. Itt, a 8888-ban találkozhatnak csak vele, s aki megkeresi, persze nem csalatkozik, mert Kovács igazán lendületesen és színesen tud hazudni, ezért is ragadt neve elé a H. betű. De csak viharos éjszakákon van igazán formában, amikor térdig érő északi szelek meg villámok száguldoznak, mikor nyárspolgárok lakásuk zugába rejtőznek. Ilyenkor különösen elemében van H. Kovács úr, beszél, beszél, felváltja vadonatúj hetvenöt forintosát, kivételesen ő fizeti a rundót. Ilyenkor az ivópulthoz invitálja a körülötte settenkedő kopaszodó írót is, akinek kegyesen engedélyezi, hogy közismerten olvashatatlan írásával lejegyezze a legfrissebb és garantáltan hiteles történeteket.
S mert áll még a 8888-as, lesz még viharos éjszaka, ízletes a ferencvárosi koktél, és főleg, mert H. Kovács úrnak közlendői vannak a világ számára, bizton remélhetik, hogy a kezükben tartott kötet csak az első, de biztosan nem az utolsó a H. Kovács úr történeteit megörökítő sorozatból.
TARTALOM:
A zöld-fehér menyasszony 5
Az eltörött csavar 17
Az új csillag 25
Gráf, a részeges jobbhalf 33
Baumgartner, az érzékeny kapus 45
Lami, a halhatatlan balhátvéd 61
A börtönválogatott 79
A verhetetlen tizenegy 125
Verebes, a túl művelt bokszoló 157
Vasdinnyei, az eltévedt futó 165
Lakinger Béla zsebcirkáló 177