Joyce Tyldesley: Amon lánya

Ár: 1500 Ft

Megvásárolható

Kategória:

Hatsepszut, a fáraónő – vagy ahogyan ő szerette volna, hogy ismerjék: a fáraó – rendkívüli személyiség volt. Hatsepszut, I. Tuthmószisz legidősebb lánya – féltestvérének, II. Tuthmószisznak a hitvese, valamint zsenge korú mostohafiának, III. Tuthmószisznak a gyámja – a konvencióknak hátat fordítva elfoglalta a fáraók trónját. Férfiként viselkedett, férfiruhákat hordott, sőt még a fáraók hagyományos álszakállát is magán viselte. Uralkodását a belső béke harmonikus időszaka jellemezte, expedíciókat indított távoli vidékekre, kiterjedt építkezésekbe kezdett, Egyiptom virágzott az uralma alatt. Halálát követően azonban megpróbálták őt kitörölni Egyiptom történelméből. Emlékművét megrongálták, vagy egyéb célokra használták, portréit eltorzították, s több mint kétezer éven át neve ismeretlen volt az emberiség számára.
Könyvünkben Hatsepszut trónra léptének politikai hátterét, uralkodásának főbb eredményeit mutatjuk be. A Hatsepszut neve és képmásai ellen elkövetett durva támadásokról is beszámolunk. Rendkívül sokrétű forrásból szerzett régészeti és történelmi adataival a szerző egy lenyűgöző világot tár elénk, amelyben megismerhetjük a XVIII. dinasztia klausztrofóbiás thébai uralkodócsaládjának életét. Történetünk végén a fáraónő emléke régi fényében tündököl.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző

Alcím

Hatsepszut, a "fáraó"

Fordító

Orémuszné Kertész Tímea

Oldalszám

270