Kacsó Sándor: Vakvágányon (#FK)

Fél évszázaddal a Vakvágányon első kiadásának megjelenése után az olvasó kellő történelmi távlatból tekinthet vissza e regény keletkezésének körülményeire, s a kisebbségi sors kezdeti szakaszában élő romániai magyarság hajdani küzdelmeire, útkereséseire is, azokra a faggató időkre, amelyek merőben új feladatok vállalására késztették a szellem emberét ezeken a tájakon, Erdélyben, ahol a közösségi gondokkal való értelmiségi azonosulás mindig korparancsként jelentkezett, és európai rangú hagyományok talaján érvényesülhetett. Ilyen körülmények között szükségszerűen került előtérbe – sajátos hangsúllyal – az írástudók felelősségének kérdése, vagyis az a természetes igény, hogy a romániai magyar irodalom belülről fakadó küldetéséhez híven szóljon a jelenről, vesse fel nyíltan, bátran az égető társadalmi és nemzetiségi problémákat, vegye ki részét a kettős elnyomás terheit viselő néptömegek harcaiból. Vallani és vállalni – hangzott a jelszó, melyben kifejezésre jutott a felismerés, hogy megnövekedett erkölcsi ereje van a kinyomtatott betűnek, öntudatépítő szerepe az írói szónak. Szükséges most ezekre az összefüggésekre legalább futólagosan utalni, hogy jobban megértsük a Vakvágányon irodalomtörténeti jelentőségét.
Kacsó Sándor 1927-ben kezdett hozzá regénye írásához. Ebben az esztendőben jelent meg első könyve, az Utoljára még megkapaszkodunk című novelláskötet, melyet Jancsó Béla – a barát és együttdolgozó társ – őszinte együttérzéssel recenzált, megjegyezvén azonban . Úgy érzem, hogy a novellában teljes kiélési formáját nem találta meg. Talán a regény lesz ez a forma… (Újság, 1927.) Kacsó Sándor ekkor tagja volt már a Helikon íróközösségének: az első marosvécsi találkozón megszavazott jutalommal jutott el Párizsba 1926 őszén. Ez a rövid tanulmányút azonban nem hagyott mélyebb nyomokat benne -, soha nemigen szeretett beszélni párizsi élményeiről.
Fontosabb előzmény a kényszerűségből megszakított kolozsvári egyetemi élet, a Tizenegyek közösségében nyert indítás, a Benedek Elekkel és fiaival való egymásra találás, a Keleti Újság és az Újság szerkesztőségében szerzett tapasztalat, mindenekfölött pedig: a Nyárád menti falu, a tiszta emberség otthonról hozott üzenete, ami alapvetően meghatározta egyénisége formálódását…
Hozzákezdett ugyan a regényhez Kolozsvárt, de már Brassóban fejezte be. Így felhasználhatta legfrissebb riporteri élményeit is, melyekre a Brassói Lapok munkatársaként tett szert a székelyföldi bankok világában és a korabeli gazdasági-politikai élet zegzugaiban.
A fiatal Kacsó Sándort az a nemes szándék fűtötte, hogy Birtók Béni történetében felmutassa a huszas évek kisebbségi életének leglényegesebb társadalmi erővonalait, konfliktusait, megrajzolja e forrongó időszak társadalmi-nemzetiségi képletét – annak a faluból jött értelmiségi ifjúnak a szemszögéből, aki leszámolt az időszerűtlen ábrándokkal, megtévesztő illúziókkal, a jövőt illetően pedig a különböző nyelveket beszélő népek egymásra találásában látja a kibontakozás biztos útját. Nagy igényű, merész prózaírói vállalkozás volt ez ekkor – a maga reális megnyilatkozásai lehetőségeit és célkitűzéseit tétován kereső romániai magyar irodalomban.