Balogh Elemér: A tanár úr

A pufajkások kegyetlenül megkínoztak, összetörték a csontjaimat. Ilyen bestiális és megalázó inzultust korábban el sem tudtam volna képzelni. Mégsem csak a személyes sérelmemet és megaláztatásomat éreztem benne, hanem azt is, hogy íme, így fest ez a »világboldogító« eszme, amikor lehull róla az álarc. Egyelőre Kalibán lett a győztes, as egyetlen győztes, mi pedig köszönjük meg, hogy egyáltalán megtűr bennünket maga körül. Amíg ütöttek, rúgtak, végtelen kiszolgáltatottságunkra döbbentem rá. A lecke azonban jó volt, tisztító volt, és ezért szinte szerettem volna kezet csókolni nekik. Ilyen lesz tehát a diadalmasan formálódó szocialista humanista társadalom, most már egyáltalán nincsenek kétségeim… Amelyben persze én láncra verve, kifosztva, sivatagba száműzve is szabad vagyok, meri a gondolataim még szabadok…

A Csíksomlyói passió szerzőjének ez a regénye a Németh László Alapítvány ötvenhatos jubileumi pályázatának fődíját nyerte el. Az író, aki maga is résztvevője volt a forradalomnak s részese a megtorlásoknak, egykori élményeit idézi föl, a mű cselekményének középpontjába állítva azt a tanárembert, akit gimnáziumi osztályfőnökéről, a kivégzett Brusznyai a Árpádról mintázott meg.