Beke György: Vándorvillám

Szeretem Kelement, ennek a regénynek a hősét, mégis engedem, hogy elpusztuljon. Módomban állnak megakadályozni, de nincs jogom hozzá. Az élet szigorú ítéletét nem oldhatom fel önkényesen.
Kelemen nemcsak kétféle szerelem, az otthoni leány és a telepi asszony között őrlödik, hanem a két életfelfogás között Önmagát is meglopó önzése, görcsös bizalmatlansága nehezebbé teszi ezt a tusakodást. Magányos marad a rengeteg ember közepette, s mikor feltámad benne a becsvágy, csupa oktalan virtusba hajszolja.
Konok, szívós, önfejű, önző ember, ugyanakkor gondolkodás nélkül, ösztönös belső parancsból élete árán is megment két játszadozó gyermeket. Ezt az emberséget szeretem benne. A meggondolatlan virtuskodást azonban nem tudom elfogadni. Kelemen sorsa – a neve is – balladás hangulatot idéz meg. Ez a sors, persze, ma másegyebet jelképez, mint a népi ballada.
A regény megírásában – szerkesztésében Kelemen felajzott érzelemvilágához igazodtam.