Robert Harris: Pompeji
A világhírű brit szerző a BBC riportereként kezdte pályáját, később a Sunday Times publicistája lett. Írt három kalandregényt, illetve öt tényregényt. Amikor olvasott egy cikket a Vezúv i. sz. 79-es kitöréséről, meglátta benne egy regény lehetőségét. – A kitörés után tizennyolc órán át senki sem halt meg, csak utána sújtott le a perzselő gázfelhő. Ha belegondolunk, hogy a Vezúv kitörésének százezerszer akkora ereje volt, mint a hirosimai atombombának, tiszteletet érezhetünk a természet erői iránt.
Geraldine Brooks: Csodák éve
Az írónőt akkor kezdte el foglalkoztatni Eyam falu története, amikor még külföldi tudósítóként dolgozott Londonban. – Két közel-keleti kiküldetés között a férjemmel éppen bejártuk Bakewell környékét, amikor érdekes útjelző táblát vettem észre Pestis falu felirattal. Mindenképpen el akartam látogatni a faluba. A templomban megnéztünk egy kiállítást, amelyből megtudtam, hogy a járvány terjedésének megakadályozása érdekében a falu lakói elszigetelték magukat a külvilágtól – meséli Brooks.
Henry Porter: Brandenburg
A szerző újságíróként indult, aztán írt néhány színdarabot és novellát. Ezután kapott kedvet a regényíráshoz . – Mindig is nagy csodálója voltam John LeCarré korai műveinek, de még ennél is fontosabb, hogy a kémeknek mindig van valami rejtegetnivalójuk, és ezt nagyon érdekesnek találtam. Kedvelem a világukat. Jó néhányat ismerek közülük, és lenyűgözött az életüket általában jellemző sok nehézség, a lélekölő munka és az elismerés teljes hiánya – meséli a szerző.