Baráth Lajos: A szörnyeteg

– Figyeljenek, emberek – Bakos elmondta, mit kér tőlük. – Puska nélkül üljek egy istállóban? Rám gyújtják! – ugrott fel a kovács. – Magának itt az enyém! – s a kezébe nyomta a madzagos puskát. – Öt töltényt kapnak… – Kevés! – …Meg egyet a csőbe! Többet nem adok. Csak lábra lőjenek! Értik? Élve kell Vojdics. A társa is! Mind élve kell. Nincs rájuk bizonyítva a gyilkosság. – Kristóf is megjött, már messziről kiabálta kárörvendően: – No, a tanyasi asszonyok megitták a sok vodkát! De egy se jött papírosért… Nem osztanak azok földet! Munka van vele. A cselédembernek meg nem fűl a foga a munkára… Majd ha korbáccsal verik őket! Az kéne ezeknek: urasági intéző, kasznár, kolomp! – Ne örüljön már! Jut itt mindenkinek föld. Ha ma nem kell, majd kell holnap! – Nem örülök én! De az tény, hogy a tanyasiaknak nem kell a föld, én meg nem tudok a falusiaknak egy sírra valót se adni! Hát ez a demokrácia? Ez az egyenlőség?! – Nem azért hívattam! – s mutatta a két embert, akik a fegyvereket szorongatták. – Maga Papp Imrével vált… Az istálló előtt ülnek, mindenre ügyelnek. Napközben, éjszaka! – Aztán kiment a tanyára, a dombra, de nem lett okosabb.