Lennart Frick: Baklövés

Részlet a könyvből:
Édeskés, bódító éterillat szúr az orrába, mikor az ingó sötétség oszlani kezd, és messziről fojtott beszéd és koppanó lépések hangjai érnek a füléig. A szája száraz, nyelve duzzadtan tapogatja az ínyt, és úgy emlékszik, csak az imént szorította az ágyhoz rúgkapáló testét egy zöld ruhás ápolónő, és erős marokkal az arcába nyomott egy nedves kendőt. Az éles fényű lámpa az asztal fölött akkor egyre sebesebb pörgésbe fogott, a hangok elhaltak, és az sem segített, hogy megpróbálta a lélegzetét visszatartani.
Csak haza! – gondolja. – Ha rögtön szabadulok innen, akkor nem történt semmi, de semmi, mindez csak lázálom.
De a kórházszag nem képzelődés, nem, és az emlékképek nagyon is élesek, csukott szemhéjai alá szökkennek, és fokozzák émelygését, ezeket nem lehet elhazudni, letagadni.