Részlet a könyvből:
Dóra az íróasztalánál ült, a megrendeléseket nézte át, majd fogott egy tollat, és elkezdte egyesével kihúzni a tételeket. A szálloda foglaltsági mutatói pillanatnyilag nem indokolná, hogy a helyettese ilyen nagyvonalúan rendelgessen. Aztán hirtelen észbe kapott. Maron már nem a helyettese. Legfeljebb csak papíron. És hamarosan az ő pozícióját tölti be – ez csupán napok kérdése. Ő ezentúl legfeljebb tanácsokat adhat neki. Nem más fokozta le – vagy ahogy tetszik: léptette elő – tanácsadóvá: ő maga döntött így. Ő adta fel a korábbi pozícióját, ő hagyta el hónapokra Indonéziát, és csak a távolból vezette a hotelt. Néhány nappal korábban érkezett vissza Bali szigetére, a feladatait átadni és csomagolni. Csomagolni… és búcsúzni.
Kibámult az ablakon. Rálátott a medencére, és ha a székkel egy picit hátrább gurult az asztaltól, az óceánra is. Mona Lisa és parti árustársai már lerohanták a háncs napernyő alatt pihenő néhány vendéget. Dóra vágott egy grimaszt. Bár tudta, hogy az árusoknak ez az egyetlen megélhetési forrásuk, világosan megmondta nekik, hogy nem zaklathatják a pihenő vendégeket, csak akkor kínálhatják nekik portékájukat, ha a vendégek óceánparti sétára indulnak. Egy időben, amikor nemcsak papíron vezette a szállodát, hanem ott is élt, a balinéz árusok betartották ezt a szabályt. Most csupán Ogus, a festő srác – Dóra jó barátságban volt vele és családjával – ücsörgött kicsivel odább, egy pálmafa árnyékában és éppen egy képen dolgozott.
Fejős Éva: Eper reggelire
Ár: 890 Ft
Megvásárolható
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Kiadás éve | 2009 |
---|---|
Oldalszám | 350 |