Aldous Huxley: Szép új világ

2540-ben a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha már a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s megannyi más kacat – művészet, hit – mind oda kerültek, ahová valók: a történelem szemétdombjára! Mert aki mást, többet akar – Istent, költészetet, jóságot, szabadságot, a magány csendjét vagy épp a bűn katarzisát -, nem akar mást, mint a boldogtalanságot.
Az efféle Vadembernek nincs helye a Világellenőrök jóindulatú bölcsességgel kormányzott világállamában. Jobban teszi hát, ha a földgolyó egy távoli zugába húzódva a sötét múlt kínjaival sanyargatja magát: ínséggel, betegséggel, hideggel, forrósággal, szenvedéssel és gyilkos szenvedéllyel. Netán egy Shakespeare nevű, rég halott bajkeverő összegyűjtött műveinek forgatásával. Vagy Huxley olvasásával – mondjuk, egy Szép új világ című könyvvel.