Tamás Menyhért: Vigyázó madár

Az író vallomása regényéről:
Regényhőseim nyolc éve késnek. Nyolc éve akárcsak én. Pedig ma is prózát akartam írni prózát akartam ma is. Végül is ez maradt ez a se nem verse se nem próza – vesztegelt (utóbbi verseimben) készülődésem a két műfaj határán.
Végül is, az öszvér mű helyett megszületett ez a prózai költemény-próza (legalábbis én annak szántam), ez az élő beszédig, az élő beszéd mélységéig-magaslatáig merülő lírai regény – lefelé szoruló füstjében apám (háttérben a család, a bukovinai székelység) kálváriás életének krónikája.
Késedelmüket sok mindennel magyarázhatnám. Tényleges oka: csak most (negyvenesztendős) értem meg a tapasztalat műfajára. Mostanra alakult ki szemléletemben – ebben nagy részük van prózára biztató barátaimnak – az a nézőpont, amely az epikai horizontokat is hitelesíteni tudja. Ahonnan a vállalt valóság birtokba vehető.