Homoródi Lajos: Geodéziai kézikönyv I-II.

Előjegyezhető

Kategória:

A szocializmus építése során megnövekedett a geodézia jelentősége és lényegesen megnőtt a geodéziával foglalkozók száma. Természetes, hogy a fejlődés eme tünetei geodéziai irodalmunkra is hatottak. Az utóbbi években hasznos geodéziai tankönyvek és magas színvonalú szakkönyvek, továbbá a geodéziai munkák korszerű, gazdaságos végrehajtását biztosító hivatalos utasítások jelentek meg, szakfolyóiratunk pedig nemcsak figyelemmel kíséri, hanem hathatósan elő is mozdítja a tudományos és gyakorlati geodézia haladását. mindez azonban nem elég. Ahhoz, hogy geodétáink a gyakorlat minden helyzetében jól megállják helyüket, a gyakorlatban működő szakember igényeinek megfelelően átszűrve úgy csoportosítja és foglalja össze, hogy könnyen érthető gyors útmutatással szolgáljon és egyúttal rávilágítson az egyes részek összefüggésére, kapcsolatára is.
Ennek az igénynek a kielégítése ösztönzött minket e kézkönyv közreadására. Megírását egy írói munkaközösség vállalta, vezetésére Hazay Istvánt, a műszaki tudományok doktorát kértük fel, aki egyúttal a szerkesztés teendőit is ellátta. A lektorálást Tárczy-Hornoch Antal akadémikus és Regőczi Emil, a műszaki tudományok doktora végezte. Fogadják mindnyájan gondos munkájukért ez úton is köszönetemet.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző

Kiadás éve

1956, 1957

Oldalszám

738+635