Novobátzky Károly: Elektrodinamika és optika

1.A mechanika a fizikának az a része, amely anyagi testek mozgásával foglalkozik: feladata a mozgások törvényeinek (és a nyugalom feltételeinek) megállapítása. Mint minden természettudománynak, a mechanikának törvényei is végső fokon a tapasztalaton, kísérleteken alapszanak, és mérésekkel ellenőrizhetőknek kell lenniük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mechanika feladatát főleg kísérleti úton oldaná meg. Mint tudjuk, a fizikai törvények felállításához lényegében két út vezet, a kísérleti és az elméleti módszer, melyek a kutatásnál a legszorosabban összefonódnak, s éppen ez az, ami a fizika fejlődését annyira elősegíti. A fizika különböző ágainak fejlettségi foka szerint egyes ágakban a kísérleti, másokban az elméleti módszer áll előtérben. A mechanika a fizikának az az ága, amelyben először és viszonylag a legnagyobb mértékben sikerült az elméleti fizika célkitűzését megvalósítani, nevezetesen a tapasztalatok leszűrésével néhány olyan általános alaptörvényt, axiómát felállítani, amelyekből matematikai úton az egyes jelenségek speciális törvényei levezethetők, a jelenségek várható lefolyása előre kiszámítható. A mechanikában alakultak ki a fizikai alapfogalmak (pl. tömeg, erő, munka, energia), amelyeket a fizika más területeire is átvittek, sőt a múlt század végéig azt remélték, hogy minden fizikai jelenséget mechanikai jelenségre sikerül visszavezetni. Bár ez a célkitűzés, az ú. n. mechanikai világkép programja, mai ismereteink szerint nem vihető keresztül, mégis a mechanika elvei és módszerei a fizika többi ágában is olyan jelentősek, hogy történeti és didaktikai szempontokon kívül tárgyi okok is amellett szólnak, hogy elméleti fizikai tanulmányainkat a mechanikával kezdjük meg.
2.Tárgyalásunk során csak a klasszikus mechanikával foglalkozunk, amelyet mint egységes tudományt főleg Galilei kísérletei és elgondolásai (1600. k.) nyomán Newton alapozott meg axiómáinak felállításával (1687.), a következő két század matematikusai és fizikusai pedig a fejlettség igen magas fokára emeltek. Az utóbbi évtizedek azonban megtanítottak bennünket arra, hogy a klasszikus mechanika törvényeire, sőt általánosan a természeti törvényekre vonatkozó ismereteink nem megdönthetetlenek, hanem helyükbe a fejlődés folyamán – egyre finomodó mérési módszereink eredményeképpen – általánosabb érvényű kijelentések léphetnek. Ez az általánosítás a klasszikus mechanikánál két irányban is szükségesnek mutatkozott, amelyeket itt csak röviden említhetünk meg.