Kurcz György: Aforizmák aranykönyve I-II.

„Az aforizma – az ostor vége. Az, ahol csattan.
Nem látjuk mögötte a kezet, mely a nyelet fogja, sem a nyelet, amely a szíjat tartja, csak a gömböt a végén.
Annál varázslatosabb, hogy egyszeriben, szinte magától perdül egyet előttünk, s oda pattint, akol a legérzékenyebb, egyetlen, villámgyors kígyózással, minden kerülgető teketória nélkül egyenesen a dolog közepébe.
Meg is van az a veszélye, hogy kiderül, a csattanó göbhöz nem is tartozik szíj, se nyél, se kéz.
Végén csattan az ostor, igen. Csak azután ostor is legyen az, aminek a vége csattan…
Az aforizma dialektikus és paradox műfaj. Vagyis: egyrészt a valóság mélyében rejlő ellentéteket foglalja tömör egységbe, hogy megértesse őket, másrészt látszat-ellentéteket teremt, hogy elkápráztasson vele… (Somlyó György)